Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629
12. lfj. Wesselényi Miklós báró
59 — Zsibón ritkaság! — került, jrrely hihetőleg korábbi tapasztalatain okulva, nem észnélkül rohant előre, hanem óvatosan sunnyogott, mig utóbb a közeledő hajtóktól szorongattatva kivágta magát a felállított vadászok balszárnyán, két cseh uradalmi vadőr között, kik ijedten ugrottak az ősfatörzsek mögé a hatalmas és váratlan vad látására. Ez a gyáva eset más, higgadtabb vérii vadászurat is bosszantott volna, Wesselényit egyenesen kihozta a sodrából. Dühbe jött, szemei vérben forogtak, tág orrlikai kitágultak, fujt. Emellett egy szót sem szólt, pedig már vagy félóráig tartott ez a néma jelenet, hogy szikrázó szemeit a két cseh jágeron jár- < tatta, kik a félelemtől már alig tudtak lábukon állani. Végre megjött Wesselényi hangja és vészesen dörögte. — Le a fegyverekről a kupacsot! Fegyvert nyakba akasztani és fel az én paripáimra! Ez volt a büntetés. Súlyos büntetés, mert el kell képzelnünk, hogy a két alak soha életében nem ült még lovon, azután ismerni kelleit Wesselényi tüzes, nagyvérü lovait, melyek azonnal megérezték talpralegény ül-e a hátukon; nos és a terep?! A havasi meredek bércek, szakadások, a nagy tőkék, merev kőszálak és mindehez a súlyos, alkalmatlan fegyver a nyakban! Ez a félelmes kéjlovaglás négy egész órát tartott. Wesselényi gyalog mászta a két szerencsétlen flótás mellett a nagy meredeket. — Most egy kis bátorságot tanultok legalább, fickók! — szólt néha mosolyogva és mikor a kastélyhoz értek, azonnal elbocsátotta szolgálatából a két embert, mert cselédjeiben bármely hibát inkább elnézett, csak a gyávát nem tűrte udvaránál. Wesselényinek minden erdélyi ismeretesvad közül, az egy medvéhez nem volt szerencséje, pedig mindent elkövetett, hogy fegyvere elé kaphasson egyszer egyet. Egynél többet nem is látott vadászaton, ez is lőtávolon kivül volt. A Butahavason történt. A havas torkolatán, a meredek magas oldalt állták el a vadászok egész a bérc tetejéig, hol szögletet vetve az állás kulcsán, a két kalauz vadőr állott legszélről. A hajtóknak igen messziről kellett fogni, jó két óra idő kívántatott, mig a szélső vadászok találkozva, a hajtás megindulhatott. Ezt az időközt kis reggelizésre akarta felhasználni