Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629

12. lfj. Wesselényi Miklós báró

60 a két kalauzvadőr, elővették a tarisznyát és a szokásos túrót és málét kezdték költögetni. Köröskörül síri csend, mintha minden élőlény, még a nagy Természet is kihalt volna, még a szárnyas dalnokok is hallgattak. Semmi zörej, csak a fenyves sűrű ágai közt hallik sajátságos bús slivöltés. A szótlanul falatozó két vadőr hirtelen távoli reccsenésre lesz figyelmes, de miután ezt semmi nesz nem követte, folytatják működésűket. Kis szünet után azonba a reccsenés ismétlődik most már sokkal közelebbről mire a két vadőr gyorsan fegyvere után nyúlt és felkészülve, de ültőhelyzetben várták a következendőket. Néhány pillanat múlva egy erős medve tűnt fel, amely csöndes léptekkel haladt előttük. Azonnal rátüzeltek, de oly egyszerre, hogy csak egy lövés volt hallható. A sebzett vad óriást bődülve rohant most a két vadőrre, kik egycsövű fegyverükből több lövést nem tehettek. Szerencséjükre egy meredek kőszirt áliottt a medve előtt mint védbástya, amelyről fegyverökkel sikerült mindég visszalökniük a már már felkapaszkodó vadat. A szomszéd vadászokat a segítségadásban gátolta a távolság és a terep nehézsége. Hosszas küzdelem után végre a vérét vesztett medve a mászkálási erőlködésektől elgyöngülve egyensúlyát vesztette, hanyat bukott és a meredeken villámsebességgel karikázott lefelé, fején, farán keresztül. — Soha kötélentáncolót sem láttam ily hatalmas szökdelések közt mulattatni a közönséget, — emlegette nem egyszer Wesselényi. Szegény pára a sebes kecskebukdosások közben egy nagy fába ütközött, amely fel is tartóztatta. A, fa alatt egy fiatal, kezdő vadász állása volt, aki mikor meglátta a hanyathomlok egyenest feléje omló tömeget, eszét vesztve, mint a macska kúszott fel a.magas fára és fegyverét ellökte mint a rossz katona. A medve akaratján kivül úgy nekiütődött a fatörzsének, hogy a beijedt ifjú vadász — nevét diszkréten elhallgatja Újfalvi, — majd, hogy le nem pottyant a magasból. A hatalmas állat fájdalmában mégegyszer felegyenesedett és kínjában éles körmeit a fakéregbe vájva, tisztára hámozta a törzset. így álló helyzetében, keserves bömbölések között lehelte ki páráját, görcsös vonaglásai közt úgy megmerevedvén, hogy alig tudták később a fenyőfáról lefejteni. •