Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629

10. Éji lesjárat farkasra

Éji lesjárat farkasra. — Újfalvi Sándor vadászlevele Ötves Mihályhoz.*) — Romladék, anno 1825. „ .... Éji lesjárataink a vadászati szenvedélyek közt a mindég felfeszitett figyelem ébersége miatt, kitűnő helyet foglalnak el, amelyek egyszersmind a vadászsportok sok különböző színezetei közt csalhatatlanul legtöbb kitartást sőt valódi szerzetesi béketűrést igényelnek. Több vadásztárst ismertem kik egy-két éji les uián magokra keresztet vetve minden szentjeikre hivatkoztak, hogy ily unalmas és a végén eredménytelen tréfába nem elegyednek. Jól is teszik, ha szavoknak állnak, csakhogy azután igazi vadászembernek ne kereszteljék magokat. Mert az ilyen, — de akit nem minden bokorból szöktetsz ki, — unalom, hiusult reményen mind túl teszi magát, mégpedig fogyhatatlan jó kedvvel. Zivataros, hideg éjjeleken órákig mozdulatlan virraszt néha mély havon, többször anélkül, hogy vadat bár láthasson: s ha nagyon ritkán fegyvere elé is kaphatja, a sötétség miatt jól alája, vagy melléje durrant: de azért türelmet nem veszt, másszor szintoly vigan s jó remény hevélyei közt áll be a sürübe. Magam is ez utóbbiak közé tartoztam, mindössze is nagyon ritkán boldogultam, de azért kedvet és türelmet bizony rtfég se vesztettem. Itt azonban megjegyzem, hogy csakis kártékony vadra, medvére, vadkanra s farkasra, de szelíd vádra soha, mini amelynek az egyszerű pecsenyéjén kiviil jóval nemesebb hivatása van s azért észlelő vadász a szelíd vadra irtó pusztító háborút soha sem is tart. *) Eredeti szöveggel, szószelint közlöm. — Kerpely.