Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629

9. Medvehajtás muzsikaszó mellett Bánffy János bárónál

39 — Méltóságos uraim az estebéd tálalva vagyon — jelentette kiméri hangon. A társaság átvonult az ebédlőterembe és vigan folyt tovább a szó vadászásokról, kutyáról, lóról, szépasszonyról, mint az már ilyenkor lenni szokoft, mikor urak vannak együtt magukban, vadászok. A vacsora kitűnő volt, Bojdáné asszony meg is kapta érte a dicséretet; a szamos-udvarhelyi Rizling is itatta magát és bár uem volt szokásban előre inni a medve bőrére, az urak jól érezték magukat és emelkedett volt a hangulat. Vacsora végeztével nótába fogott Ötves Mihály; szép, férfias baritonján énekelte a szebbnél szebb magyar dalokat. Kihallott a hangja az őszi estalkonyba messzire és hogy-hogy nem, eljutott valamiképen a Gógé bandájának füléhez is. Lakodalom volt a falu túlsó végén valamerre, de mikor a cigányok neszét vették, hogy a kastélyba urak érkeztek, egyenként szállingóztak el a lagziból és keresztül gázolva a falu feneketlenül sáros, koromsötét utcáján, egyenest a kastély felé tartottak, melynek fényesen kivilágított ablakai ugy vonzották őket, mint az éji bogárt. — Jaj, de sok szép aranykát megkeresünk máma, halljátok-e?! — lihegte Gógé prímás, mert.igen nehéz volt a térdig érő sarat taposni és egyben beszélni is. — És micsoda finom-sült malacpecsenye fog jutni minékünk is az aranytálakról, amiket kihordanak a szolgák! — tódította a brácsás — Én már a szagát is érzem 1 — szimatolt a levegőbe a cimbalmos és, hogy nem nézett- a lába elé, cimbalmostól négykézláb tenyerelt a sárba. Nagy kinnal keresztül lubickoltak a ragadós, csúszós, agyagos sártengeren és a kastély tornácára érve, petyegtetni kezdték az instrumentumokat, hangoltak. — Bátyáim! Húrzendülésfélét hallék! — kiáltott, fel a fiatal Újfalvi Sándor és kitárta az előterem ajtaját. Ott állolt a Gógé prímás nyolc szál cigánya nyakig sárosan, alázatos félelemmel, de azért a csillogó fekete szemek sóváran pislogtak be a fényes ezüst ivókupákkal, vert ezüst tányérokkal dúsan megrakott asztalra. — Hej, aki apátok van! Húzd rá moré, hogy A nagy Szamos bodros vize — kiáltott feléjük