Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - VIII Bergentől Throndhjemig

CHRISTIANSUNDBAN. 79 Annak daczára, hogy Moide már a 63 szélességi fokhoz fekszik közel, védett voltánál fogva mégis valóságos kert. Ismét feslő tavaszba jutottunk, noha a meleg e borús napon reggel mindössze csak + 8° C. volt. A cseresznyefa éppen virágzásnak eredt. A hegyeket lomberdő takarja; az arboretum : bükk-, jávor-, kőris-, nyírés hársfából alakúi ; akad vadgesztenye, a gondosan ápolt kertekben a rózsa bőven van meg. Dél-keletnek tekintve, hatalmas hegyi kép zsúfolódik össze, a melyet részletei szerint nem élvezhetünk, mert északnak kell sietni. E hegytorlat felbontva, magában foglalja a híres Romsdalhorn-t és a Trolltinder't—«boszorkány» csúcsot; —- az előbbi 15:6m., az utóbbi 1795 méter magas, mi nem sok; de a norvég hegyek szépsége nem is a magasságban, hanem az alakzatok sajátos voltában rejlik; így a Romsdalhorn csúcsa igazán szarvszerű. A mint e valóban remek pontot elhagytuk s a szigetközből kibontakoztunk, ismét az óczeán hatalmába került a hajó; ringott pedig délebédig, a midőn Christiansund kikötőjébe értünk. A kikötő pompásan védett hely, a zsúfolva épített város lépcsőzetesen emelkedik föléje ; a nagy lábos rakodó épületei messze rúgnak ki a víz fölé, hogy a homlokzaton levő darú mindent közvetetlenűl a hajóba rakhasson, a hajóból szedhessen. A «Haakon Jarl» itt órákon át rakta ki a lisztet, darát, burgonyát, bőrt és egyebet, tehát már dajkált. A nagy tárházak tömve voltak forgácsszáraz tőkehallal, mely nyalábba kötve, levándorolt a kereskedelmi hajókba, a melyek szertehordják a világba. A parton végigjárva, egy halászbárkában egy lónyelv keszegúszó — Hippoglossus vulgaris — feküdt, a legnagyobb a melyet valaha láttam; hossza megütötte a két métert; más