Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - VIII Bergentől Throndhjemig

74 BERGENTŐL THRONDHJEMIG. pitánnyal; a fedélzeten minden összevegyül, nincs a ki reárivallana a második hely utazójára, a miért az első helyre jött át, mert az a felfogás uralkodik, hogy a második helyen utazó csak szegényebb, de azért éppen olyan ember mint a többi. Különben ezek a köznorvégek igen szerényen viselkednek, mind nyílt arczű, igen értelmes ember; leányaik üdék, egyszerűek és nagyon természetesek. A halomszigetek közül azokon, a melyek legmagasabb, a hullámverés fölött kiálló pontjaikon zöldelnek. itt-ott már mutatkozik a speczifikus norvég gazdaság, melynek elemi szabálya: a maroknyi földet, a maroknyi füvet felhasználni. Azokra a zöldelő halomszigetekre ki van csapva egy, két, három juh, a hánynak t. i. elég. A gazda bizonyos időközökben ellátogat állatjaihoz, hogy édes vízzel lássa el őket; máskülönben ezek a szegény párák igazán a Gondviselésre vannak bízva. Megható képet nyújt a magánosan kicsapott birka, mely elhagyottságában és unalmában keservesen rábéget minden halászbárkára, abban a hitben, hogy érte jön s kiszabadítja magányából. Lelegeltetik ezekkel a türelmes állatokkal a legkisebb halomsziget pár négyzetes méternyi zöldjét is és érdekes, hogy az állatok egészen belétörődtek a csónakázásba, mely pedig néha bizony erős táncz: a birka veszteg áll és sohasem nyugtalankodik. Itt-ott tehenet is raktak fel a hajóra; törpe, apróka szarvú vörös vagy tarka, igen jámbor riskák, melyek csöndesen kérődztek az ingó csónakban, mely a hajóig vitte. Itt azután a gőzdarú lánczán, illetőleg a láncz horgán, leeresztik azt a hevedert, a melyet a riska hasa alá igazítanak s melynek négy karikás vége a riska háta fölött egyesítve, a felvonó láncz horgába kerül. A mire a hevedert beakasztják, a riska már nyújtogatja lábait, mert tudja, hogy mindjárt röpül. A gőzdarú jó magasra emeli, hogy a hajó-korláton