Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1
II ÚTIRAJZ - VII Őskori bálnavadászat mint élő szokás
KELEVÉZVAS. közeléből elvigyék, hogy a hatalmas állat farkának egyetlen csapásával tönkre ne tegye a ladikot mind avval együtt, a mi benne volt. A bálna csakhamar alámerült, legtöbbször roppant mélységbe; oly sebesen bukott alá, hogy az alattságos eresztő csiga tengelyét vízzel kellett locsolni, hogy a forgás sebessége izzóvá ne tegye. Tíz, tizenöt perez múlva a bálna kénytelen volt a vízszínére kerülni, hogy lélekzetet vegyen; — ha a kelevéz jól talált, felbukáskor a tenger kivörösödött a bálna omló vérétől. — Az állat újra alábukott; de már nem bírta ki oly soká, mint első ízben. így megtörtént nem egyszer, hogy a megdobott állat órákon át hurczolta a ladikot az alattságánál fogva, vagyis addig, a míg elvérzett s a hajóhoz vonszolhatták. Ez közkeletű leírás, a melyhez még a leszalonánázs s a «halcsont» lefejtésének magyarázata csatlakozott. Mindig abban a hitben voltam, hogy az alattságos kelevéz a legősibb bálnaölő fegyver s azon voltam, hogy eredeti formája szerint megismerjem, M mert a modern bálnavadászat ágyúja és gránát- ff hegyű kelevéze már-már teljesen kiszorítja a hasz- I nálatból s mint vas szerszámnak az a sorsa, a mi a 1 magyar szigonyé: kovácskézre kerül. Egész útamon csak Riső szigetén találtam még V. k. e p', — O o ö Kelevezegy eredeti kelevéz vasát (i. kép), melynek régi- va sségéről a rozsdamarás tanúskodott. A vas hossza i méter, vastagsága r$ cm 2, egyik vége beverésre kihegyezett, a másik végén oly vágószak, mely élénken emlékeztetett a régi borbélyok és sebészek csappantó érvágójára. A kihegyezett vég rúdba szolgált, a melyet a kelevézdobó megragadott, a mikor dobásra került a sor s e rúdhoz volt erősítve az alattság is. Abban a hitben, hogy e kelevéz-vas megismertetett a