Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1
II ÚTIRAJZ - V Bergen felé
HULLÁMVERÉS. 47 a föld termésére, mint inkább a tenger adományaira van alapítva. A tavasz éppen csak hogy ébredezik. A keskeny sziklapárkányokon ifjú füvek sarjadzanak, a bokrok rügye fakadóban van. A sík tenger felé kisebb-nagyobb halom-szigetecskék, néha éppen csak sziklaormok szóródnak el; némelyik teljesen kopár, czipószerű; a magasabbja tetején zöldéi; némelyik már nem is bír a tenger színe fölé emelkedni, jelenlétét csak a tenger sajátságos zajlása árulja el; ilyen pontokon pedig a tenger valóban fölséges. Úgy tetszik, mintha a hullámok valaroi hívásra tódulnának ilyen pont felé; azután összecsapnak fölötte s mintha birokra kelnének egymással, fodros, csapkodó üstökökbe verődnek össze, majd limányszerűen elsimulnak; de ez a simaság domború s ekkor a hullámok összecsapásától egy aránylag óriási vízterület az elnyelt miriádnyi levegőbuboréktól mintegy megfehéredik, e kivilágosodás azután rendkívül finom tengerzöld színvetésű. A földség sziklahomloka alatt és rajta ilyenkor más a tusakodás, más a hullámok ostroma. Az óriási hullámhegy és hullámvölgy váltakozásában meg van a vágtatás rithmusa, különösen mikor a hullámverés a földség felé tart s a szemügyre vett hullám és a földség között a távolság folyton csökken. Az így vágtató hullám eléri a sziklahomlokot, roppant nyomás alatt mozogva, mintha ádáz dühvel szaladna föl a meredek sziklafalra, eleje a magasban hirtelenül kifehéredik, jeléül annak, hogy már nem bír magasabbra; és ekkor, mint az eszeveszetten ágaskodó vad csikó, eleje hanyat fordúl, ezer foszlányra tépve visszadűl a tengerbe ; teste ekkor visszarogy, nyomán pedig a megostromolt sziklahomlokon süstörgő vízzuhatagok támadnak. A meg-megtörő hullámok hófehér üstökéi, a mint másod-