Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

I BEVEZETÉS - III. Az út terve és a fölszerelés

24 AZ ÚT TERVE ÉS A FÖLSZERELÉS. A szemhatár kiterjesztése magasabb fölfogásra, tehát haladásra vezet; a szűk okozza a puszta alakisághoz való ragaszkodást, a töredékességnek azt a nemét, a melynek egy adott nemzet művelődésére csak igen gyenge termékenyítő hatása lehet; mert míg az elsőben a tanúság a döntő, a lényeges, az utóbbiban az egyén és tekintélye válik uralkodóvá. Elismerem, hogy ezeknek az eszméknek nem itt a helyök; de az csakugyan áll, hogy ott, a hol a magyar természetvizsgáló működése, vállalkozása már megtalálta az át nem hágható korlátot, ugyanott az angol, a franczia, a német, az olasz, a holland még nem lát semmi akadályt. A magyar eljut a tengerpartig, amazok hajóra szállanak s elmennek zónáról zónára; a mire nekünk szükségünk van, azt ők érik el . . . Tisztán éreztem, hogy a rendelkezésemre álló összeggel nagyarányú működésbe nem foghatok s hogy legelső sorban is óvakodnom kell a kereséstől, mely sok utazást, tehát költséget jelent. Végső czélul azonban már eleve is Európa legnagyobb madárhegyét, Svaerholt-Klubbent tűztem ki, mert hiszen egyedül ennek élőszemmel való vizsgálata adhatja meg azt a belátást, a mely a leghívebb és legjobb leírásból sem meríthető s ez az élő szemlélés adhatja meg egyedül a helyes fogalmat a madártömegeknek sarkköri életéről. A többiekre nézve levelezés útján iparkodtam megállapodni. Az irodalomból jól ismert norvég ornithologusok közül COLLETT ROBERT tanár, Kristiania egyeteme állattani múzeumának igazgatója, tudhatott legtöbbet az arktikus kör madárviszonyairól; hozzá fordultam tehát. Nézete az volt, hogy norvég területen madarak nem vonulnak át, mert Norvégia a szárnyas vándorok számára végső otthon; ő egyetlen egy pontot sem ismer, a hol vo-