Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1
I BEVEZETÉS - II. Az arktikus tájakról szóló hit és a valóság
I 8 AZ ARKTIKUS TÁJAKRÓL SZÓLÓ HIT ÉS A VALÓSÁG. örök jég sivatagát, egymás fölibe tolja a jégtáblákat s ez az óriási zajlás, majd torlódás előbb csak megrecsegteti, majd összezúzza az odatévedt hajót; — természetesen éjnek idején, mely abban a mesés körben egy teljes féléven át tart. Az irtóztató hideg fémkeményre fagyasztja a kénesőt. Egy pillanatnyi vigyázatlanság, és a szegény hajós elvesztette orrát, fülét. S hogy a rémséges kép megkaphassa betetőzését is, hát ott ólálkodik folytonosan a hatalmas jegesmedve, lesve a pillanatra, a melyben ama szerencsétlen hajó utolsó őre is megfagyott És még ez sem minden! " A hajó elveszett, a legénység él; a menekülés ösztöne ébred s a jég hátán való bolyongásra készti a boldogtalanokat. Megrakodva teherrel, melyhez életének fenntartása kötve van, jégtábláról jégtáblára vergődik a boldogtalan csapat, végsőig feszíti meg lankadó izmait s a midőn már a megmenekülés reménye szállana szivébe, egy rettentő dördülés, mely rohan és ismétlődik: és megnyílt az óriási rianás, mely könyörtelenül vágja el a menekülők útját. A rianások nyilainak, kereszteződnek s a végsőig elkínzott csapat egyetlen jégtáblára szorult; a reményt a kétségbeesés váltja föl. Az örök jég hallgatag világa pedig szörnyű titkokat őriz, mert hiszen a véginség testvére nem a részvét, hanem az önzés, még pedig legrútabb formájában. Ez a leírás nem költött dolog, hanem oly olvasmányok szüleménye, a melyek az északi sark ostromlóinak küzdelmeit festik s a melyeket valókúl kell elfogadnunk, mert megbízható, komoly férfiaktól származnak. Hogy Sir FRANKLIN « Erebus» és «Terror» hajóit vesztve, az egész legénységgel együtt a jégsivatagnak közepette halálok halálával múlt ki, az ma már kétségtelen dolog. És nincs