Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

I BEVEZETÉS - I. Az első gondolat

IO AZ ELSŐ GONDOLAT. sajátságos magatartású rucza: a hím feje fehér volt, távolról olyan volt az alakja, mint egy úszó tojásé ; az úszó madár megemelte farkát s egészben akár egy úszó magyar nyeregnek nézhette az ember. A madár kitűnően bukott; de akármily tökéletesen borította is a lövés, sehogysem bírtuk a vízre fektetni. Végre május 1 i-én fejbelőve, elterült s kisült, hogy a fehérfejű és kékorrú bukóruc^a — Erismatura leucocephala — akkori tudásunk szerint szintén Szibéria és az Urai-mellék sóstavainak lakója. Itt nálunk pedig az évszak előhaladott volta, a madár nemzőszerveinek fejlett állapota arra utalt, hogy bizony tósorozatunkon is költ! És mindezeken kívül bebizonyodott az is, hogy a tavasz legelején, itt a mi tavainkon találkoznak a messze észak szárnyas vándorai, kiket a sarkkör dermesztő tele lekényszerít, hogy részben itt, a mérsékelt övben, találjanak téli tanyát, mondom, találkoznak azokkal a vándorokkal, kiknek a mi telünk már sok s a melyek éppen ezért messze délre távoznak — mint gondoltuk — átkelve a Közép- vagy Földközi-tengeren, hogy valahova az Egyenlítő-tájára juthassanak s kihúzhassák az időt és az életet addig, a míg fészkök táján a tavasz ismét ébredezni nem kezd, a madarak asztala ismét terítve van, a madárszerelem pedig újra lüktetésnek nem ered. Itt találkoznak az északon költő muszka búvárkacsák — Mergus — mint az észak törzsökös lakói, nem ritkán az első füsti fecskével — Hirundo rustica, — mely messze délen fekvő telelő helyeiről már hazajött. Az észak lakóját mintha a könnyű élet tartóztatná, a délen telelőt mintha az ébredő szerelemmel járó türelmetlenség szólítaná időnek előtte haza; mert igaz is, hogy a későn beköszöntő fagy — és nem is ritkán — nagy nyomorba dönti ezeket a hazaérkezett kedveseket. Ezernyi kérdés vágyat fakaszt, hogy ott, azokon a tájakon keressük a felvilágosító feleletet, a honnan a vándorok jön-