Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - XI Az «Aederholm» vagy a norvég pehelygazdaság

92 AZ «AEDERHOLM ». dárról; meredek sziklákra rakatják fészkét, ezt sokszor raboltatják meg pelyhétől, hófehérnek mondják stb. Már pedig a dunnakacsa fészkelés szerint leginkább a halomszigetség — Holm — madara, szereti a barlangot s éppen ezen a réven jutott ahhoz, hogy az észak lakói reá alapítsák pehelygazdaságukat. A dunnakacsa elterjedése a földgömb északi részére esik ; legdélibb költőhelyei a Németországhoz tartozó északnyugoti szigetségre, névleg Sylt-szigetre s az evvel északi szélesség szerint egy vonalba vágó dán szigetekre esnek; tulajdonképeni területe azonban a sarkkör, még pedig köröskörűi. Grönland lakóira nézve sok tekintetben az, a mi Európa bizonyos hegyi lakóira nézve a juh: húsa főtáplálék, tollas bőréből készül a legmelegebb ruházat; tojása ismét fontos, mert jó eledel; pelyhe, a mellyel fészkét béleli, rendkívül becses, keresett ágyneműt szolgáltat, tehát a világkereskedelemben forgó, biztos értékű árú. A madár így nemcsak a megélhetésnek, hanem a vagyonosodásnak is egyik legfőbb forrása. Island szigete mellett Widoe nagy halomsziget a dunnakacsák leghíresebb költőhelye, a mennyiben sziklása a költés idején a szó szoros értelmében dunnakacsákkal van borítva. Az a körülmény, hogy a dunnakacsa fészkelés idején, a fajfentartás ösztönének hatalma alatt, merőben elveszti vadságát, a hajózás kifejlődésével sok ponton majdnem végveszedelembe döntötte a szép és hasznos madarat, a mennyiben különösen az angol sportemberek mind sűrűbben szálltak volt ki a költőtelepekre, hol halomszámra lövöldözték össze a bizalmas madarat, mely — fészkén ülve — csak akkor mozdul meg, a midőn az ember lába már majdnem érinti. A norvég partokon, az arktikus öv legjobb helyein, a madár már ritkulni kezdett, oly föltűnően, hogy a törvényhozás az intézkedés szükségét belátta s az 1877-ben hozott