Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

A fülemüle utazása

— 66 -Jaj, de az öröm hamar eltűnt az arczokról, mert hát a szegény bülbül bizony csak oda volt! Módnélkül meglátszott rajta az út fáradalma. Egyszerű köntöse meg volt viselve; sőt meg volt tépászva. Csak a szeméből sugárzott az öröm, a viszontlátás öröme „Mi történt? irgalmas ég, mi is történhetett?" Ezt fejezték ki az arczok. Csak nézték, nézték. Végre is a Fitisz, ki szintén vándor, csakhogy nem megyen oly messzire, mint a fülemüle — no, de csak több tapasztalást szerez, mint teszem azt, az örökkön itt élő sármány, vagy a pinty — hát ez feltalálta magát s elkezdte a kérdezősködést. — Jaj drága! hát mi történt ? — Jaj kedvesem, ne is kérdezz! rettenetes egy utunk volt nekünk, szegény fülemüléknek! El is mondom, csak hagyjatok még egy kicsikét pihenni, mert hiszen alig birok lihegni. No hagyták is. Az egész sereg szépségesen lekuczorgott az ágakra. A fülemüle valahogyan lerepült az ér szélére ; ivott, meg ismét ivott; a szegény egészen el volt tikkadva. Nagyon jól esett neki; szemlátomást üdült. Egy pár sima bogár is ott mászkált körülötte, melyet nyilván az a jó isten rendelt oda, ki nem engedi meg, hogy tudtán kívül vagy épen akarata ellenére a legkisebb madár is elpusztuljon. Ezeket hamar a begyébe szedte, aztán odaült a többiek közé s elkezdte történetét mesélni, még pedig ígyen: „Tudhatjátok mindnyájan, már t. i. az öregebbek, hogy a mult őszszel rendes időben keltünk útra s szándékunk volt a rendes útakon eljutni a tengerig Azt is tudjátok, hogy a őszi nagy gyűlésen elhatároztuk, hog-y elzarándokolunk a Eodoicea pálmák tájáig,

1 a vándormadarak híres búcsújáró helyéig; azért is, hogy áhitatoskodjunk, meg azért is, hogy új

; csodákat lássunk. 1 A széchelli szigetekig Afrikában.