Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477
A fenyvesből
— 40 — oka pedig a zsivajnak egy kövér hernyó, a melyet a szenes csípett el Azonban a nagy dulakodásban elejtették azt a hernyót s elkapta az az örvös rigó, a mely a bokrok tövén ólálkodott. Beléptem a fenyvesbe. Földje az elhalt fűlevelek millióitól rött fakó; hangulata komor, mert sudara mellé sorakozik s helyen-közön félhomálylyá mérsékli a világosságot. Ez a félhomá^ megöli az apróbb növényeket, a talaj tehát puszta lenne, ha a természet nem gondoskodik más szervezetekről, a melyeknek épen a félhomály kedvez, e szervezetek pedig a gombák, a fenyves „virágai." De, a hol a fenyőkoronák közt, ha csak a nap bizonyos szakában is, tehát rövid időre, egy-egy napsugár belopózik, ott már más növényélet is támad, leggyakrabban a kedves, pillangós levelű nyultáskának, hol szmaragd, hol nilus-zöldje kaczag felénk. Ezeknek a belopózó napsugaraknak pompás fényhatásuk van épen a félhomályban, hasonló ahhoz, mely akkor támad, a midőn a nap tornyos felhők közül kévésen lövelli szerte sugárözönét s a vetést, a nádast, a tó tükrét foltonkint viláígtja meg. Megállok. Egy darab ideig minden csöndes, annyira, hogy a lehulló fenyőtoboz is messze hallható zajt okoz. Ekkor a magasból hullani kezdenek a tobozpikkelyek, előbb eg'yenkint s ritkán, majd sűrűn egymásután: ez a keresztcsőrű madár munkája, ki csőrének keresztbeálló, éles kampóival pikkelyt pikkely után szakgat le, hogy kiszedhesse a tövén rejlő magot. A vörös, zöld, sárgás és szürke mester nagy akrobata, alig enged a mesterségben a kajdácsnak: sokszor fejjel lefelé függve fosztogatja a tobozokat, a mellett fürge mozgású víg ficzkó. Kis vártatva megmozdul az erdő talaja, legalább úgy rémlik a szemnek: megmozdult a császármadár, melynek rőttbarnás, szennyes fehérrel vegyes köpenyege egészen arra való, hogy az erdő talaja — mondhatni — elnyelje. Kerek, barna szemét félénken szegezi a jövevényre, pilláját sem mozdítja, veszteg megáll s jól oda kell nézni, hogy a talajtól folytonosan megkülönböztessük. Felröppentjük, de
