Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Nürnberg

— 32 — tivum,

1 mint jóakaratú vagy jellemző gúnynév : Döderlein, Pitterlein, Kleglein stb. Hát a művészek,akikannyiremeketalkottak? Azok aztán csakugyan nem tartoztak ahhoz ami kedvessvihák nemzedékünkhöz, a mely, mihelyt egy híres versenylovat természetellenes állásban odakínzott, vagy egy „adag" spenótra „auíiágnak" valami négy gyufán álló birkakinézésű kutyához hasonlító állatot, mely azonban székely mondás szerint gilicze is lehet, leteremtett, a tükör elé áll, s bámulja önmagát, aztán kikeni a haját s rohan a fotográfushoz, hogy a dicső „contemporain"-nek albumába leereszkedjék, a mellett gondosan és pontosan cultiválja a reportervilággal a hasznos összeköttetést. Vischer Péter, Krafft Adám is elkészítették az önmaguk szobrát: ott állanak becsületes bőrkötővel, vésővel, ütő vassal vagy furkó val kezökben; egész egyszerűségben mint munkások —* % * A nürnbergi kiskocsmák, az u. n. Wirthschaftok, legszembeszökőbb helyén egy felirás ékeskedik, melynek elég furcsa hangzása ez: „Schorle-Morle." Sokáig törtem rajta a fejemet, vájjon étel- vagy ital-féle lehet-e; inkább ételnek véltem, mert némileg úgy hangzik, mint a sváb nemzeti eledel neve, a „Spätzle." Egyszer azután beállit egy ilyen virthschaftba, a melyben történetesen ott voltam, egy eltikkadt levélhordó s kiejti azt a sorlemorlét. Ä vendéglős erre egy félliteres pohárba, egy kvaterka bort tölt, előveszi a szifont, — szóval kitűnt, hogy a sorlemorle nem egyéb, mint a becsületes magyar „spricczer." Sajátságos egy élet, az a nürnbergi vendéglői élet, a budapesti embert meglepi az, hogy itt egy márkával, tehát egy fél osztrák forintnál néhány krajczárral többel, még lehet valamit csinálni, és — i Kicsinyítő név.