Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Hallgatag világ

— 121 -az Anakonda,

1 lassú halálra itélt s azt izről-ízre végrehajtja rajtad, kérlelhetetlen egymásutánban. Lassan, lassan hallgatag lesz körülötted minden. Látod madárbarátodat, kinek éneke örömed volt, azt is látod, hogy szól, mert hiszen a csőre nyílik, a piczi begyecske csak úgy liheg — — és semmi hang! Összerezzensz, az ijedelemtől eláll a szíved, az a kincstár, szemed mered s elfog egy iszonyatos kín. Tudom mi az — és mégis élek. Daczosan veszekszem a sorssal, noha már érzem, hogy letipor, nincs menekülés A természet édes szava haldoklik nekem, szerény világom némává lesz, a gyűjtött kincs holt kincsesé változik. Hol is kerített hatalmába az a kegyetlen szörny ? Egy dühös zivatar volt az, a mely egyszer a Kis-Tátra egyik csúcsára leszegzett. A Magas-Tátráról kerekedett föl s egy ködlavinát gördített felém, utóbb reám; ezzel leszegezett s aztán kezdődött a hajrá, csúcsról-csúcsra. A mennyi vadvihar, havas, jeges förgeteg csak kifért a haragvó természet torkán, az fékevesztett rohamban nyargalt csúcsról-csúcsra, nekivágott mindennek, a fejemnek is. A törpefenyő szíjjas galyjai egészen lelapultak; az erika, a rhododendron-üstökök mintha összebújtak volna ijedtÖkben. Nekem állnom kellett. Néhány perez múlva már csontig fáztam s a negyedik órában, a melyben még mindig ott küzködtem, mintha már a szívig is elhatott volna a dermesztő hideg. A köd egy lépésnyire sem bocsátott. Hiába melegedtem azután fel a tót kunyhó kandallótüzénél: éreztem, hogy annak az öt órának keservesen megadom az árát, a szörnyeteg belémvágta irgalmatlan kezét. És megtörtént, hogy egy szép tavaszi napon az Alföld rónáján kóvályogva, csak látom a pacsirtát, mint emelkedik az égbolt felé. De mi az ? A madár 1 Ez az óriáskígyó egy kisebb faja, mely kiválóan vizben él.