Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Az én édes anyám

— 116 -A kis gyerekből nagy gyerek lett, Budapestre kellett mennie. Mikor már összevisszaölelt, összevisszacsókolt s elárasztott könyeivel, zokogva ezt mondta : — És irjál, édes fiam, és mikor már Pest felé közelednél, — fuvaros vitt — tiszta inget végy ám, mert én a földbe bújnék szégyenembe, ha megszólnának az emberek; én neveltelek s te becsületes házból való vagy — ugy-e, megteszed, édes fiam ?! — Megteszem, édesanyám! Oh, mert az az ő jóságos lelke csak úgy képzelte azt magának, hogy azok a pestiek majd kiülnek a padkára, ha nem könyökölnek ki az ablakon s hogy azután ez lesz az ő beszélgetésük: — No, nézzétek emberek, itt jön a hámorosi doktor fia! Ha tisztát váltok, akkor ezt fogják mondani: — S milyen szép tiszta az inge! meglátszik, hogy jól nevelte az édesanyja. Ha pedig nem váltok, hát azt fogják mondani: — No, hiszen szépen nevelte azt az ő édesanyja: meglátszik az inge gallérján ! Ez pedig bizonyosan sírba döntené, mert hát oly igen-igen rátartós volt az ő „saját nevelésű" gyermekeire. No, váltottam is inget s az is szent igaz, hogy akkoron a pestiek meg nem szóltak. . . azóta inkább. * * * Belém vetett hite csak egyszer ingott; de akkor nagyon is. Kiszemelt ő nekem egy jövendőbelit; volt annak nyolcz ládányi vászonnemüje, tizenkét személyre való ezüstje, hirtelenszőke haja, hozzá illő szeplős arcza s két sárgás, rettentő lófoga; de jó teremtés volt s szentül hiszem, hogy sohasem csalt volna meg. —- Még hivatal is járt volna vele!