Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Az én édes anyám

— 117 -De mikor nekem nem kellett sem vászon, sem ezüst, se hivatal, se leány. Körülvettek, szorongattak — — hát megszöktem a boldogság elől s neki vágtam a nagyvilágnak, mert vitt, ragadott valami. A jó atyus már a hant alatt pihent s így édesanyám csak lányainak, vejeinek mondogatta: „Mindig is tudtam én azt, hogy abból a kálváriái latorból nem lesz semmi! En istenem, az a szép hivatal, az a gyönyörű vászon — ezüst — borzasztó!" Sirt és sirt keservesen, mert hát ő csak úgy képzelte gyermekei boldogságát, hogy mindig körülötte legyenek. A jó anyák örök vágya ez — mindig csak ez | Azalatt én nagy tusákat vívtam az élet országútján — sarakon, porokon keresztül. Kivettem részemet a munkából, sok nyomorból, kevés örömből; még a halál torkába is csak ugy ki s be jártam. De megállottam a sarat, kivergődtem a porból, sőt mondhatom: vittem valamire; de sőt egy reggelen világosan azt irta rólam egy újság, hogy azt mondja „jeles hazánkfia!" Ekkor már felkerestem édesanyámat. Az a jóságos szem már nagyon meggyengült volt, de az a jóságos szív még mindig hevült az anyaszeretet szent tüzétől s legott megsúgta édes anyámnak, hogy fia tette kezét az ajtó kilincsére. Hogy megölelt, hogy megcsókolt! És a szemrehányás ? Hát váltig azt mondogatta: „Mindig is biztam tebenned, édes fiam 1 Szegény atyus, csak megérhette volna! neki mondogattam legtöbbször, hogy ember lesz belőled — — „Drága anyám!" S hátha megérted volna még azt is, hogy a fiad eleven minisztereket szapul — lúggal, ők meg viszszaszapulják édes fiadat választó-vízzel! Mit szóltál volna ehhez, te édes ör< ^ -fermészettudp Könyvtár«