Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477
A barátka madár története. (Az ő bársonyos cziczájá-nak meséli Hajas bácsi,)
— 95 -hiszen csak olyan butuj madarak; aztán én azt a kis madarat jól fogom tartani kenyérrel, czukorral, leveskével, mindenfélével; aztán megnő, aztán énekelni fog; jaj beh jó is lesz." No ki is vette, be is tette a kosárba, be is szaladt a házba, próbálta is kenyérrel, czukorral — de hát annak a kis madárnak csak nem kellett! Mindig fészkelődött, csipogott — mintba jajgatott volna. Aztán mi is történt csak ? Hát magácska kiment a kertbe, kivitte a kosárkát, a madárkát és ekkor ott abban a bokrosban hallotta, a Barátkáék kesergését 1 Bizony észrevették, hogy egyik fiokat valaki elvitte, mire aztán kitört abból a piczi madárszivecskéböl a madárkeserv és madárjaj. Nem volt az szó, csak hang, de oly keserves, oly szívfacsaró, hogy még a kemény ember szíve is megesett rajta. A szegény öreg madarak tűvé tették a bokrot, keresték fiokat mindenütt, aztán keseregtek : Jaj nincs ! jaj nincs ! És ez a kesergés bizony megindította a magácska szivét is, kezdte szánni, kezdte bánni, hogy olyan fájdalmat okozott azoknak a szegény, ártatlan madaraknak. Azután megint okoskodott s fölakasztotta a kosárkát a galagonyabokor szomszédjára a kecskerágóra s félreállott. Hát mi történt ? Barátkáné avval az ő okos, barna szemével mindjárt meglátta a kosárkát, benne pedig elveszett fiát s örömrepesve elkiáltotta magát; Itt van, itt van, itt van! Barátka úr, mint a nyíl, úgy repült oda. Ráültek a kosárra s énekelni kezdtek a nagy örömükben. A szegény pelyhes, jaj! hogy tátotta a száját, hogy csevegett, a mivel azt mondta:
