Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

A barátka madár története. (Az ő bársonyos cziczájá-nak meséli Hajas bácsi,)

— 96 -— Éhes vagyok, nagyon éhes vagyok! No, úgy hordták neki a jó hernyócskát, kukaczoskát, hogy no! És azután magácska, kedves Czicza kiskisaszszony, ugy-é nekem vallotta be csínyjét, s együtt tettük- vissza azt a porontyot a meleg fészekbe, hív testvérei közé ! Egy kicsit bizony meg is dorgáltam, már tudniillik úgy, a hogyan Hajas bácsi a Cziczáját korholni szokta, mert hiszen magácska jó is, kedves is, csak egy kicsit okoskodó, meg egy piczikét csintalan. És legvégre is, abból a kis madártörténetkéből tanulunk is valamit. — Hát mit? — Hát azt, hogy a kis madarak bizony nem butujok, hanem okos állatok, kiknek piczi szivében, — mely csak akkora, mint a magácska kisujjának a hegye — éppen oly meleg szeretet lakik, mint akár a magácska kedves jó mamájának a szivében; szeretik fiaikat, épen, mint a mamája magácskát és aztán gondoljon csak arra, hogy ha egyszerre csak megjelennék valami mesebeli óriás egy nagy kosárban karján, megfogná magácskát betenné abba a kosárba, aztán váltig kinálgatná mesebeli ólomgaluskával vagy mivel — hát jó volna ez? Úgye nem ?! Már pedig magácska annak a szegény kis madárnak olyan mesebeli óriás volt s mikor kenyérrel kínálta, az a kis madárnak ólomgaluska volt — hát bizony örüljünk a kis madárnak s ne bántsuk, mert kedves is, hasznos is, szeretni is tud, búsulni is tud. Úgy bizony. Eddig volt.