Hanvay Zoltán: Sport-szilánkok a vadászat-természetrajz és vizslászat köréből. / Budapest, Grill Károly, 1891. / Sz.Zs. 1435

2. Vadászat. - VII. A hetes szám elvégre is szerencsés volt

63 A vadászat előtti éjjen Morpheus kerüli szempilláinkat. Ha a felmenetel — az egyszerű vadásztanyához, melynek fenyőgaly-ágyát azonban a világért se cserélnök fel a nagyvárosi paloták ruganyos matraczaival, annyira meg is lazította izomerőnket, hogy a lehangoltság megkövetelné a természet jogát; mégis minden pillanatban fel-felrezzent a félelem, nehogy egyetlen pillanatot elveszítsünk s midőn zavart álmunkból fölriadunk, bámulva látjuk, bog}' alig múlott el 10 perez, mióta ólomlábon járó óránkat megnéztük. S tulajdonképp mind ez aggodalom teljesen fölösleges, mert János vagy Pál, ezen minden bokrát az erdőnek épp úgy, mint a vad sajátosságait pontosan ösmerő erdőőr pontosan felköltene, hogy az eredmén}' ki ne maradjon, helyesebben mondva, hogy ő el ne essék ama képecskétől, melyet az ő művészi érzéke legmagasabban becsül s melynél ő is e hasznos fogalmát köti össze a széppel, értem a szolgálataiért kifejezett elösmeréstől egy nagyobb caliberü bankjegyben. A dürgés hetei, az ő aratási idényük. Végre két óra van. Ideje az indulásnak. Egyelőre még a tolvajlámpa fénye világit mint egy szent-János bogár a vadonban. De ha egy állhatatlan vén kobolddal van dolgunk, mely nehogy valamely élvsovár ifjoncz háremét megrabolja, s így, hogy azt a hetedik ég kapujából kikergethesse — folyton ide s tova kószál; az esetben lámpásról szó sem lehet. Azonban a kietlen éjben való bolyongásnak is meg van a maga sajátos ingere. Egyszerre megszűnik a halál jelképe: az örök csend. Legelőször megszólal a havasi pinty csevegése. Majd ittasan kurrogva húz egy szerelmes szalonkahim ; mig szemérmes tojója lent pisszegve tudatja hollétét a kéjtől égő hosszúcsőrü Szeladonnal. Csaknem kalapunkat üti ez le fejünkről. Mily vágygyal lessük máskor e hangot! Most azonban, midőn kissé „paula majora canamus", hidegen hagy az bennünket. Egyszerre „kap" hang üti meg füldobunkat. Nem hallucinátiója-e ez felizgult képzeletünknek? Nem. Következik a „kap-kap" ; „kap-kap-kap" s végre mindig hevesebben szól azután „ss-ss-ss" -szerű hanggal köszörülve önkívületbe esik tyúkfajok büszke királya, közben nem a legaestheticusabb műtét végeztével — mely azon badar mesére adott okot, hogy