Hanvay Zoltán: Az angol vizsla és ezzel összekötve a fajbeli tiszta tenyésztés / írta Kynophil. Budapest, Eggenberger, 1883. / Sz.Zs. 1482
I. A tenyésztésről általánosságban
— 8 — még az ugyanazon családhoz tartozó egyedek közötti keresztezésről is szólnak szűkebb értelemben véve. Ily körben azonban olyan egyedeknél is, melyek felületesebb vizsgálat mellett u. a. sajátságokkal bírnak, mindig létezik bizonyos különbség. így igazolva van az is, ha akkor is keresztezésről szólunk, midőn egy eddig a maga körében tenyésztett családba más családból hozunk vért, habár ez amazzal faj és tulajdonságokra nézve egyenrangú. Itt azután a keresztezés a rokonsági fokok ellentéte által feltételeztetik. Első sorban tehát keresztezés alatt a különböző fajhoz tartozó állatok párosítását értjük; de ezen fogalmat és szót akkor ishasz11 áljuk, ha a nemegyformaság mai dolgokra is vonatkozik az egy fajhoz való tartozáson k í v ű 1. Rokonsági tenyésztés az, ha oly egyedeket párosítunk, melyek egymással bizonyos beigazolható rokonságban állanak, tehát még azon esetben is, ha azok ne m származtak tiszta tenyésztésből. Különböző fajból származó keresztezések egymás között szaporíthatok a nélkül, hogy vérrokon egyedek használtatnának föl, ha t. i. egyidejűleg több családban eszközöltetett a keresztezés. Ez esetben ezt beltenyésztésnek nevezzük. E szerint: minden tiszta tenyésztés egyszersmind beltenyésztés is; de nem minden beltenyésztés szükségképen tiszta tenyésztés. A tiszta és beltenyésztés fogalma nem függ a rokonsági fokozattól.