Habsburg Rudolf: Utazás a Keleten (Budapest, 1883)
I. Kötet - IV. Rész. (Megérkezés Siutba. A nílusi hajó. Utazás a Níluson Assuanig. Philae
147 Rövid ottmulatás után elbúcsúztunk a mudirtól s hajónkra tértünk vissza. Március 6-án nagyon korán keltünk útra s csakhamar elértük az El-kabi völgy szorulatot, ama gyönyörű vidéket, hol a bércek mind a két oldalon, vadregényes alakzatokban a folyóhoz lépnek. E keskeny átjárás után, a lybiai sivatag-területek visszahúzódva, Edfu jól müveit s tágas síkságainak adnak helyet, míg az arab hegyláncok ezután folytonosan a Nílusig terjednek. A hegyek jellege is megváltozik itt; a magas hegytömegek szép alakjait vadul örvényezett homokkőhegyek váltják fel, melyeknek alacsony csúcsaik és kúpjaik a legkülöncebb alakzatokat öltötték fel. Hajónk a délelőtti órákban ért Edfuhoz; a mezőkőn át rögtön a közel fekvő szegényes faluhoz lovagoltunk; szennyes utcákon át a falu túlsó részére jutottunk, hol rom- és törmelékhalmok között Felső-Egyiptomnak legjobb karban lévő temploma s minden korszaknak a legszebb emléképülete áll. Brugs pasa vezetése mellett rögtön hozzá fogtunk az épület megszemléléséhez. Edfu az ó-egyiptomiak szerint Debu vagy Edbu, görögül »Apollinopolis« a nagy. Az edfui templom jogosan mondatik a legnagyobbnak s legterjedelmesebbnek azon szentélyek között, melyek az ó-korból oly csodásan származtak át napjainkra. A templom egész felosztása, a fennebb leirt alapterv szerint, az ó-egyiptomi építészet hű képét mutatja be a modern szemlélőnek. 10*