Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

A vizslával való vadászat, a vizsla vezetése

60 Fónagy : A vizslaidomítás. nyulat kiugrani, az ebet azonnal le kell fektetni, s föltétlenül reá kell vezetni a vad friss szimatjára. Ilyen esetben megfigyeljük, hogy a vad kitörésénél ebünk hol állott és hogy hol volt a vad ? honnan jött a szél és mely irányba vitte a szimatot? Lehet, hogy a vad ebünktől 5 — 6 lépésnyire volt csak, de a szimatot a szél épen ebünktől vitte el. Lehetetlenséget nem lehet kivánni; ez véletlen eset. Ebünket s annak orrát ily esetben hibáztatni nem lehet, nem szabad! Ha a fekvést ebünk szépen végezte és őt felszabadítottuk, a vad friss helyét megszagláltattuk, s miután a felvert foglyok irányát már megjegyeztük, ebünket abba az irányba vezetjük, a mely irányba láttuk a foglyokat leszállani. Ha azok sík területre, répába, herébe vagy gazos területre ereszkedtek, figyeljük meg a szél irányát, s nagyocska kerülőt téve, jó széllel vezessük ebünket rájuk mindaddig, míg a foglyokat meg nem találta. Ha még mindig tüzeskednék, a fentebb említett módon igyekezzünk tüzét fékezni. Ha megtalálta és megállotta a foglyokat, lépjünk hozzá, simogassuk meg s csak akkor menjünk előre a foglyok kiverésére. A foglyok kirepülésénél, ha ebünk nem teljesítette volna kötelességét, annyi időnk még mindig van, hogy reá kiálthassunk »dropp!« s csak azután lövünk, ha ezt ebünk megtette. Nagy hasznát veszsziik e fekvésnek az esetben is, ha a fogoly-csapat nem kel fel egyszerre, hanem csak párosával. Ha az eb nem ugrik be, nem veri fel az egész csapatot, a felrepülő 3—4 elsőnél lefekszik, megvárja a lövést, azután felkel és ismét áll. Az így tanított eb soha sem okoz galibát, s nagy előnyt nyújt