Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

A vad szándékos kiverése

Az elrontott vizslának liibái stb. 125 ha nem feküdnék, fektetjük, ha pedig fekszik, hozzá megyünk, megdicsérjük. Ezen gyakorlatokat addig kell próbálgatni, mig ebünk meg nem érti, hogy az előtte levő vadat neki kivernie nem szabad, hanem előtte nyugodtan kell magát viselnie. 11. A vad szándékos kiverése Az ebnek azon hibája, hogy a vadat szándékosan kiveri, a legnagyobb hibák egyike. Az eb ilyen hiba mellett már malitiózus, s javitása is nehezen sikerül és igen sokat kell vele vergődni, vesződni, és a végeredmény gyakran az, hogy a vadat mégis csak kiveri. Az e fajta ebek nagy része alig jelzi a vadat, hanem a mint a szimatot megkapja, nem figyel se jobbra, se balra, hanem beleszalad a vadba, s azt mintegy passzióval kiveri és szalagdál tovább és a vad helyét is alig veszi figyelembe. Volt egy elromlott ebem, melyet agyondresszirozva kaptam, a mely az apportirozáson kivül mást semmit sem tudott, s a mely szintén ezen hibában szenvedett; csak tiz lépésnyire keresett s mig vadszimat nem volt az orrában, igen jól viselte magát. Ha vadnélküli helyre kellett volna, akár csak díszpéldány gyanánt lehetett volna bemutatni. Ha a zonban vadas helyre mentem vele, magaviselete következő volt: sima területen előttem ment 10 — 15 lépésre, s igen szépen revirozott jobbra-balra. Ha vadszimatot vett fel, azt alig, vagy sehogy sem jelezte, hanem vágtatva neki rohant a vadnak, s aztán a hogy szeszélye hozta magával, vagy kergette, vagy pedig kiverés után farkát magasra tartva, csinált egykét kört, s mintha munkáját jól végezte volna, teljes megelégedéssel utána nézett a kivert vadnak. Kuko-