Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

Nem aportirozás

Az elrontott vizslának liibái stb. 101 félre, s ha csak tettét idő multával el nem feledi, hizony nem igen fog máskor apportírozni! Igen sok ebet meglehet még a későbbi korban is az apportírozásra tanítani. A német vizslák, ha őket már kezdetben, a dresszura elején tanítjuk az apportírozásra, többnyire jó apporteurök is lesznek. Az angol vizslák, s ezek között leginkább a pointerek legkevesebb hajlamot mutatnak az apportírozásra. Ezek igen nagy érdeklődést mutatnak az élő vad iránt, s nagy része a lelőtt vadat nem veszi szívesen a szájába. Nekem sikerült egy-két ilyen ehet, — bár a 2, 3 mezőnyben voltak már - az apportírozásra szoktatni. Eljárásom a következő: A nem apportírozó ebet elzárom mindenkitől, úgy, hogy még engemet se lásson, szóval, nem érintkezhetik senkivel sem; szaladgálni ilyképen még az udvarban sem lehet neki. Igen természetes, nagyon szeretne mozgást végezni, szórakozni, a mit nem tehet. Ebünk a 3—4 napon már megszokná ugyan ezt a reá nézve kegyetlen állapotot, ekkor azonban kiviszszük a mezőre, s mint azt már leírtam, galambokat lövöldözzünk előtte, a következő eljárás szerint: Ha nem rendelkezünk egy olyan ebbel, mely correct apporteur, megkérünk egy vadásztársunkat, hogy ezen módszer alkalmazásánál bennünket segítsen ki, - és jönne velünk egy kis galamb-lövészetre. Ha ilyen ebre szert tettünk, kimegyünk egy közeli legelőre, a hol a galambok lelövését akarjuk véghezvinni. Az első próbánál 5—6 galambot viszünk magunkkal egy zacskóban ; a nem apportírozó ebet vezetékre fűzzük, és magunktól egy lépést sem engedjük távozni, míg a