Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

Nem aportirozás

100 Fónagy : A vizslaidomítás zetők túlszigorában, vagy túl gyenge bánásmódjában rejlik a hiba. Igaz, hogy az apportiroztatásnál akárhányszor megtörténik, hogy némely érzékenyebb ebet, s különösen angol vizslát semmi módon sem lehet az apportírozásra megtanítani. Az ilyen kivételes esetekben a dresseurt nem tudnám felelősségre vonni, mert a mint mondani is szokás, nem veszi be az apportírozást az eb természete, s ez fájdalom többnyire a finomabb ebeknél szokott előfordulni. Az e fajta ebek nagy része nem is mutat érdeklődést a már nem élő vad iránt, és a lelőtt vadat bizony alig veszi figyelembe. Az ilyen eben bizony alig-alig lehet segíteni, mert bár megteszi, hogy szobában az eldobott tárgyat kitűnően apportírozza, talán még a lelőtt szárnyast is előhozza, kint azonban nem lehet a lőtt vad elhozatalára birni sehogyan sem. Ha ebünkkel mindjárt az első mezőnyben nem apportíroztatunk, hanem hagyjuk a jövő, tehát a második mezőnyre, a legtöbb esetben nem fogja megszokni az apportírozást. Ilyen hibába magam is beleestem, s ebemet bizony nem is tudtam reá venni az apportírozásra! És legyen az eb más tekintetben bármily kitűnő, mégis a közfelfogás szerint értékéből veszít az ál al, hogy nem apportírozik. Végleg elveszítheti az eb az apportírozás iránti hajlamot, ha pl. az első apportírozás próbájánál kint felveszi ugyan a lelőtt fürjet, vagy foglyot, hanem eleinte forgatja szájában és úgy tesz, mintha rágná, az ideges vadász látja vadjának pusztulását, legtöbb esetben reá kiált ebére, vagy még rá is üt, persze az eb megijed és restelve a dolog megtörténtét, elhúzódik