Egerváry Gyula (szerk.): Vadászati ügyben hozott kormányrendeletek határozatok és döntvények gyűjteménye / 3., bőv. kiad. Budapest, Egerváry Gyula, 1891. / Sz.Zs. 1456

Vadász-bérleti ügyek

— 17 kül kötelezőleg elrendeli, a kérelemnek helyt nem adhattam, meg­jegyzem azonban, hogy az ellen, miszerint a bérbeadási feltételek az ott fenforgó különös gazdasági érdekek figyelembe vételével, a törvény korlátai között akképen állapíttassanak meg, hogy a szőllő­területek a vadászattal összekötött károsodástól a lehetőség szerint megoltalmaztassanak, észrevétel nem forog fenn.« A bérbeadási feltételek közt, a vadászat gyakorlására nézve, a fenforgó gazdasági érdekek figyelembe vételével oly meg­szorítások, melyek ezen érdekeket a vadászattal összekötött károsodástól lehetőleg megoltalmazzák, helyt foglalhatnak, Ezen kijelentés foglaltatik a belügyminiszternek X. vármegye alispánjához 1889. évi szeptember 26-án 63612. sz. a. kelt követ­kezőrendeletében : »Czimednek folyó évi augusztus 17-én 15477. sz. a. hozott ama határozatát, melylyel a P. községi elöljáróság, mint bérbeadó és E. K. P. községi lakos, mint bérbevevő között, a P. községi vadászterület bérbeadása iránt f. é. junius hó 18-án meg­kötött bérszerződéstől a hatósági jóváhagyást azon indokból tagadta meg, mert az árverési feltételek 2. és 3. pontjába felvett ama ren­delkezések, hogy a kukoriczákban a vadászat csak a bab teljes betakarítása után van megengedve, illetőleg hogy hajtóvadászat csak minden második évben és akkor is csak olyan tartható, a midőn a földet legalább 14 centimeter magas hó takarja, a vadá­szatot oly mértékben korlátozzák, bogy a vadászati bérlet ennek folytán értéktelenné válik, az az ellen P. község képviselőtestülete által közbetett s czimednek f. é. szeptember hó 11-én 17210. sz. a. tett jelentésével felterjesztett felfolyamodása folytán felülvizsgálván, határoztam mint következik : A szóban levő alispáni határozatot meg­semmisítem s a bemutatott bérszerződést ezennel jóváhagyom. A hatá­rozat megsemmisítésével a szóban levő bérszerződés jóváhagyandó volt, mert habár a községi vadászterületek köteles bérbeadását az 1883. évi XX. t.-cz. 3. §-a elrendeli is, de nem tartalmaz oly ren­delkezést. mely a vadászterület tulajdonosának, a jelen esetben a községnek megtiltaná azt, hogy a bérbeadási feltételek közé a vadászat gyakorlására nézve a fenforgó gazdasági érdekek figye­lembe vételével oly megszorításokat vegyen fel, melyek ezen érde­keket a vadászattal összekötött károsodástól lehetőség szerint meg­oltalmazzák.«

Next

/
Oldalképek
Tartalom