Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
A vizsla bevezetése 73 szólta maga után, peclig közvetlen elébb, korbács hiányával, egy pálczával úgy kikapott, hogy ez magában elég lett volna szenvedélyének lecsillapítására. Egy szóval, ezen alkalommal szenvedélyességónek fékezhetetlenségót kimutatta. Ezen a vadászaton annyira magánkívül volt, hogy nem volt képes egyetlen nyomot követni, habár különben a véres csapán úgy dolgozott akár egy véreb. E percztől kezdve »Normann« kegyvesztett lőn s nemsokára megváltunk egymástól. A vizsla megítélésénél milyen könnyen tévedhetnek maguk a szakértők is, az a következő esetből tűnik ki: Midőn 1848 után Németországban a szabad vadászat folytán a vad a végpusztulásnak nézett elébe, felháborodva ezen az állapotokon egy vén, praktikus vadász, felhagyott a vadászattal, és hogy ne lássa vizsláinak szomorú tétlenségét, túladott azokon. Egy pár év múlva változtak a viszonyok; az öreg úr visszakapva az állam által konfiskált vadászterületét a rajta garázdálkodó parasztoktól, ismét fellobbant benne a fiatal korától fogva érzett és kielégített szükség, hogy saját ebével vadászszon. Mihelyt a környéken megtudták szándékát, több oldalról kapott ajánlatot; de a megejtett próbák többé-kevésbbé nem kielégítően sikerültek. Végre hallomására esett, hogy volna egy nagy, hosszú szőrű, angol származású vizsla, melynek gyors és szép keresési modorát általában dicsérték; de egyszersmind azt is beszélték, hogy nem eladó. Kérdezésére azonban, azon elfogadható megokolással, hogy két vizsla lévén, sokallja a ház asszonya, tehát az egyik vizsla eladó s egyszersmind el is küldték próbára. Eeszült érdeklődéssel vezette ki a mezőre s az eredmény nemcsak hogy kielégítette, hanem minden várakozását felülmulta; a vizsla magasra tartott fejjel hosszú vágtatásban egy nagy darab tagot rövid idő alatt lekeresett, hihetetlen távolságból jelezte a foglyokat s mesterien állott. A sértetlen nyúl hajszolását hivásra azonnal abbanhagyta s a frissen lövöttet gyorsan és könynyedén elhozta. Ki volt tehát boldogabb, mint a vevő, ki több meghiusult remény után, leghőbb vágyát kielégítve látta ? Félóra alatt mindennel tisztában volt, a próba a vevő legnagyobb megelégedésére végeztetvén, a kért árt hiány nélkül megküldte, megtoldva köszönettel, hogy az eladó szives volt ilyen értékes kincset átengedni. Eddig simán folyt le minden, hanem az utófájdalmak lassankint jelentkezni kezdettek. Az első kellemetlen felfedezés az volt, hogy a vizsla, két más eb rossz példáját követve, egy nyúl után, minden intés, hivás és fütyölós daczára, elment s mikor ezért meg akarta gazdája büntetni, kitűnt, hogy nagy hajlama van a nemkezességre s hogy a félénkségről csak gondos ós vigyázatos bánásmóddal lehet idővel leszoktatni. A második felfedezés az volt, hogy az erdőben hang nélkül hajtott. Ez ugyan nem lett volna lényeges hiba, de mivel új gazdájának több alkalma volt az erdőben kajtolásra, mint a mezőn használni, igen kellemetlen volt.
