Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
4.74 A vizsla A harmadik tapasztalat azonban hasonlíthatatlanul kellemetlenebb volt. Ha a vizsla előtt közvetlen közel foglyot vagy fürjet lőtt, rendkivül mohón oda ugrott s néha igen is nagyon szorította; annál nagyobb hiba, mert idősebb ebet erről leszoktatni sokkal nehezebb, mint egy űatalt. Midőn őszszel az első hajtóvadászaton egy fiatal róka is került terítékre s azt elhozatni akarta, kitűnt, hogy ezen a téren nem válik be, mert a rókát nem vette fel, hanem megszaglászva, ott hagyta s pórázra véve sem mutatott semmi hajlandóságot annak elhozására. Tehát kitűnt, hogy az idomítása gyalázatos rossz, daczára hogy előbbi gazdája állítólag drága pénzért idomíttatta s állította is, hogy mindent elhoz. Mindezek a hiányok még szükségből elszenvedhetek lettek volna; még a legfontosabb, a szorítás is, mi, ha egyszer már szokássá vált, ugyan teljesen el nem enyésztethető, de okkal-móddal mégis enyhíthető lett volna; azonban a felfedezéseknek ezekkel vége nem volt, mert az is kiderült, hogy az eb nem egeszséges és hozzá gyógyíthatatlan. Észak-Németországban tiszta fajú angol vizsláknak közös költségen való megrendelése és hozatala czéljából már a negyvenes években alakultak egyesületek. Ezen szándék egyik indoka elég világos és teljes elismerést érdemel, mert az angol vizslák határozottan jó orral birnak, magasan, gyorsan s e mellett kitartóan keresnek. De nem egészen igazolt volt az a remény, hogy ezek importálásával egyszersmind a véres csapán jól dolgozó vizslákra is szert tesznek * Mindazonáltal ezen óhaj nem volt egészen indokolatlan; hiszen ismeretes dolog, hogy akárhány pointer- és setter-törzsben még sok is a rókaeb-vér, tehát oly fajta vére, mely csak a talaj szimattal törődik s azt gyors iramban is követni képes. Hibáztak azonban abban, hogy azon elvet tartották szem előtt és tartják ma is, miszerint ezen ebek csak akkor veendők idomításba, ha már majdnem egy évesek. Ez, tekintve az angol ebek korai fejlettségét és heves temperamentumát, mely a nemes vérnek állandó következménye s mely a tisztán tenyésztett német vizslánál is idővel jelentkezni fog, késő. Teljesen találó volt a hires angol setter-tenyósztő nyilatkozata szemben egy némettel, hogy: az én vizsláimat nem szabad idomítania, hanem nevelje. Az illető ezen utasítást követte s vizslái egész jó ú. n. használati ebek lettek. De miután a nevelés nem mindenkinek a mestersége ós sok időt igényel, az angol vizslák — kevés kivétellel — csakis épen beválnak. Továbbá egyes irók azzal is előállottak, hogy az angol vizslák csak magasan tartott orral keresnek; ez igen nagy tévedés és azt bizonyítja, hogy az illető urak egy valóban jó angol vizslát nem láttak, vagy csak hallomás után beszélnek. * Egy időben azzal állottak elő, bogy a pointerekkel a vérebet akarják javítani. Ez az állítás azonban nem bir alappal s valószínűleg tévedésen alapul. 30 év előtt a véreb nemesbítése helyén való lett volna, mivel azon időben a legtöbbnek hibás lábállása volt. Ez azonban olyan hiba, melyet több évi kiválasztás által, keresztezés nélkül el lehetett enyésztetni. A bloodhounddal vagy alkalmas rókakopóval való keresztezés minden esetre gyorsabban vezetett volna eredményre, csakhogy akkor a tiszta veres szin íenntartásának nehézségével kellett volna küzdeni.
