Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
Az erdei szalonka
574 Az erdei szalonka később nem egy barátom győződött meg saját szemeivel állításom igaz voltáról s ezt egész terjedelmében valónak találták. Ezen közleményre vonatkozólag csak azt jegyzem meg (a könyv szerzője), hogy én sem tartozom a nem hivők közé, mert az illető igazságszeretetében, kivel évek óta szakadatlan összeköttetésben állok, a legtávolabbról sincs okom kételkedni. Ezen jelenségnek magyarázatát, mely hiszem, hogy a valósághoz közel áll, e következőben találom. Hogy a szalonka, a közvetlen közelében eső lövést nem hallaná, még akkor sem tehető fel, ha a töltéshez kevesebb por mennyiséget használnak, mi ilyenkor megszokott történni, mert itt a lövés födése és nem átütő ereje a, fő, ezenkívül a lövés a szűk leskunyhóból tompábban is hallatszik, mint rendesen, hanem azt hiszem, hogy a szalonka a lövést hallja, de nem tudja, hogy mi, tehát nem is törődik vele. r így van ez a puskapor füstjével is; de már nehezebben érthető, liog} r a lövés tüzét nem látná. Ez különben attól függ, vájjon a vadász a lövés pillanatában nagyon kitartotta-e puskáját a nyiláson, vagy hátrahúzódva lőtt. Továbbá azt hiszem, hogy azok a madarak, melyek kevósbbé félénkek, fiatal tapasztalatlan példányok lehetnek. Nem ritkán megesik az is, hogy a puskás, nem látja a madarat elrepülni s így azt hiszi, hogy találta és keresi is, pedig az már régen odább állott. A kezdő puskásoknak végül ismételve ajánlom, hogy a szalonka vadászatánál apró sörétet használjanak; a durva göbecs nagyon széttépi a madarat, úgy, hogy akárhányszor nemcsak a világhírű béltartalmat, hanem az egész madarat mindjárt zsemle szeletre lehet kenni. Czynk Ede a szalonkáról írt monographiájában a szalonka vadászatának egy sajátságos módját írja le, mely régebben a fogarasi és brassói havasok oláh vadászai között volt elterjedve: ez a hordozható cselvérttel való vadászat. »Szeles, hideg napokon — mondja Czynk — a vadász gyér állabú vágásokba vonul, hogy a tisztásokon, az erős szél által, a bokrok közül kizavart szalonkát sólyom szemeivel meglátva, ültében meglőjje. Az ezen czélra szükséges cselvért készítéséhez alkalmas galyakat a helyszínén metszi le, hogy azok teljesen azonosak legyenek a környezettel. A cselvért váza 5—6, embermagasságú, egyenes, könnyű vékony karóból áll, melyek leveles nyir, eger s mogyoró galyakkal vannak összefonva. Fej magasságban egy nyilás van rajta hagyva, melyen át a puskás kényelmesen kinézhet ós lőhet. A középső karó alul hosszabb a többinél, ki van hegyezve és ha a földbe szúrják az egész cselvórtet egyenesen tartja. Balkézzel a cselvértet, jobbjában a puskát tartva, megindul a vadász; lassan, óvatosan, minden itányban nézegetve felkeresi mindazon helyeket, melyeken vonulása közben a szalonka szeret megpihenni. A tisztásokon fekvő szalonkák látják ugyan a mozgó bokrot, de azt hiszik, hogy e szél mozgatja s vagy nyugodtan helyt maradnak, vagy egy pár lépésnyire odább tipegnek. Miután a szél a bokrokat folyton ide-oda mozgatja, a cselvértet vivő puskás hirtelen megállása a szalonkának nem tűnik fel, s így
