Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
Az erdei szalonka
562 Az erdei szalonka »de hogy az igazságnak nagyobb nyomatékot adjak, habár szégyenkezve, bevallom azt is, hogy ezen sok lövéssel — egyetlen szalonicát se találtam eh. Feltéve, hogy B. báró, akkor még nagyon fiatal levén, túlbuzgóságában nem volt kelló' tekinttel a távolságra ós lövéseinek egy harmadát nagyobb távolságra tette, sőt egyik-másik szalonkára Jcétszer is lőtt, ha a jelen viszonyokkal összehasonlítjuk, mégis bámulatos, hogy annyi szalonka fordult meg egymásután a közelében, míg ma az egész húzási idény alatt általában alig lehet anynyit látni. Winlcellnelc az enyéimmel egybehangzó észrevételei még inkább megerősítik azon feltevésemet, hogy régebben a szalonkák többször húztak ide-oda, úgy hogy a vadász előtt egy szalonka többször is megfordult; egyszersmind azt is hiszem, hogy régen a húzás hosszabb ideig tartott, korábban kezdődött és tovább tartott, mert különben hogyan lett volna lehetséges 10—15 perez alatt az elöltöltő puskát annyiszor megtölteni ? Ennyi idő alatt még akkor se lehetséges, ha a szalonkák szakadatlan húztak — s a már megtöltött fegyvert azonnal kilőhette volna. Az esték semmi esetre sem rövidültek meg, tehát ha ez igaz, nem lehet a fogyásnak más oka, mint ezen madárnak, nagyobb mérvű pusztítása. Huszonött évvel ezelőtt magam is elöltöltő fegyvert használtam a székely hegyek között s mondhatom nemcsak több lövést tettünk akkor, mint ma, hanem szalonka is több lógott a tarisznyánkon. Diezel bizonyos kétkedéssel említi fel, hogy Poroszországban, Neumarkban a szalonka lest azzal, szerinte egyebütt ismeretlen módszerrel, jávűják, hogy nehezen égő fát, füvet ós lombot gyújtanak meg, miáltal a szalonkát a tűz közelébe csalják. Hogy a szalonka a füstöt nem féli, azt Czynlc is jelzi a szalonkáról irt monográfiájában (Die Waldschnepfe und ihre Jagd. Berlin 1896. 33. 1.) s mint Fogaras vidékén ismert tényt említi fel. Ismeretes ez a csiki ós gyergyói vadászok előtt is ós én is nem egyszer tapasztaltam, midőn még a keleti határhegységben volt alkalmam a szalonka lest frekventálni. A szalonka előszeretete a füst iránt, tény, de hogy min alapszik, az ismeretlen s erről elfogadható véleményt adni igen nehéz. A szalonka vadászat második módja a bohrászás, mely csak akkor gyakorolható eredményesen, ha jó, engedelmes vizslával rendelkezünk. Itt az eredmény nem a szerencse szeszélyétől, hanem a vadász szorgalmától ós ügyességétől függ. A lesnél a szalonka kell, hogy keresse a vadászt, a bokrászásnál a vadász a szalonkát. Miután a vizsla idomításáról külön fejezetben volt szó, itt csak általánosságban annyit jegyzünk meg, hogy a bokrászásnál, rossz, de szorgalmas és közel kereső vizslával több eredményt érhetünk el, mint a legjobbal, ha ez sebes és messze keres. Az a gyakran hallható és nem alaptalan panasz, hogy a sebesen kereső tüzes vizsla a szalonka vadászaton használhatatlan, épen úgy nem áll egészen, mint az, hogy a jó szalonkázó vizsla a mezon nem ér semmit; mert az tisztán a mester hibája, ha a vizsla nem teszi meg kötelességét itt is, ott is.
