Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
4.44 A vizsla teszi még a flegmátikusabb természetű egyedet is. Ha a fiatal eb nagyon élénk akkor szükséges, hogy ilyen fntkározás közben füttyel többször magunkhoz hívjuk —- a hívásra és füttyre már kiskorukban, az etetésnél rá kellett szoktatni — ezáltal megakadályozzuk, hogy esetleg messze távozzék. Az ilyen sétákat érdekessé tehetjük azáltal, hogy erős bőrlabdát viszünk magunkkal, mely után a növendék ebeket futtatjuk, mit ezek szivesen meg is tesznek. Ha egyik vagy másik az eldobott labdát felveszi, sőt hivásra el is hozza — jó; azonban ez nem szükséges, mert a czél nem az, hogy az »elhozás«-ra tanitsuk, mint ezt sokan hiszik s ezen módszert tévesen a »játszva idomítás«nak tartják. Ez a labdázás tulajdonképen a fiatal ebek tornázása; megszilárdítja az engedelmességet és megtanítja a különböző irányban való keresésre. A meg nem talált vagy el . nem hozott labdát vegye fel maga az idomító s ezen vezényszóval »keresd!« dobja el megint s még pedig az előbbitől más irányba s folytassa a hajszát addig, mig elégnek tartja; azután vegye pórázra az ebeket és így vezesse haza. A labda eldobálásánál csaljuk meg az ebet s dobjuk más irányba, mint jeleztük; szaladjunk magunk is a labda után ide-oda keresve; ezen előgyakorlat által a fiatal ebek, anélkül, hogy észrevennék, megszokják a helyes keresést. Ha utunk a szabadba, lakott helyen vezet keresztül, akkor vezessük kezdetben pórázon az ebeket. Majdnem egészen igy idomítandók azon ebek is, melyek akkor kerülnek idomításba, midőn már testileg kifejlődtek vagy már idősebbek is. Ezeknél azonban az egy órai kimenés nem elég; ezek alkalmas helyen két óra hoszszat is gyakorlandók, majd ide, majd oda 30—40 méternyire előre küldendők, s visszafütyölendők. A visszahívás megkönnyítése czéljából akaszunk a nyaklójára egy 30 méter hosszú vékonyabb fajta zsineget, amelyre ráléphetünk mihelyt a füttyre nem engedelmeskedik. Az okvetlenül szükséges, hogy az idomító maga is gyakran változtassa az irányt s ezt halk füttyel és megfelelő karmozdulattal jelezze. Ha a növendék mellett ilyenkor egy jól kereső idős vizsla van, ez a gyakorlatot igen megkönnyíti ugyan, de másrészről hátrányos, mert a növendék megszokja, mindig az idősebb után baktatni és nem keres önállóan. Azt is ajánlják többen, hogy czélszerű az idősebb ebet az idomítás megkezdése előtt kivinni a mezőre s ott előtte vadat lőni, a czélból, hogy megtudjuk, vájjon van-e hajlama a vadászathoz és vájjon jó-e az orra* Ez már azért is hibás, mert a tanulatlan eb otyan hibákat szokik meg, melyekről csak nagy fáradsággal lehet később leszoktatni. Azon régi jó időkben, mikor még a tisztán tenyésztett vizsla ritkaság számba ment, ezen eljárás menthető volt; de ma már a tisztán tenyésztett anyagban, mely a vadászkedvet és jó orrot születésével magával hozza a világra, épen nincs hiány, tehát az ilyen próba fölösleges is. A vizsla orrát ós vadászpasszióját az udvaron vagy kertben is kipróbálhatjuk p. o. azzal, hogy egy darabka húst rejtünk el, vagy egy szürke házi nyulat eresztünk szabadon stb. Az idomító idegen ebet az idomítás megkezdése előtt szoktassa magához s kedveltesse meg vele magát; ezt azáltal éri el legkönnyebben, hogy maga eteti, a szobába magához engedi s ahányszor
