Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
A német vizsla idomítása és vezetése 45 liivásra hozzá jön, megsimogatja. Az idősebb vizsla szereti, ha sétálni viszik; ezt a körülményt fel lehet az eb orrának megítélésére használni oly módon, hogy idomítója többször magával viszi s egyszer azután a vizsla előtt megtéve minden előkészületet a sétára a vizslát szándékosan a szobában felejti. Ha távozása után egy pár perczczel valaki, kit a vizsla nem ösmer, kiereszti, akkor keresni kezdi gondozóját; minél gyorsabban rátalál a nyomon, annál jobb az orra, tehát az idomításra érdemes is. A szobaidomítás következő gyakorlata »hasalj, előre!« azaz, hogy az eb hasalva lassan előre másszon; álljon a mestere előtte, mögötte vagy oldalt. Ha az előző gyakorlatokat »ülj le!«, »hasalj!« és a menetgyakorlatokat jól végezte, egy falatot adunk neki; a második jó falatot a padlóba erősített karika elé teszszük, ugy, hogy az eb lássa, ekkor ha^altatjuk s »lassan előre« vagy »hasalj előre! a falatra mutatva előre küldjük. Ha gyorsan akarna oda rohanni, rálépünk a pórázra s csak lassan engedjük közeledni; magunk is lassan előre haladutik egészen a falatig ós megengedjük, hogy azt felvegye. Ily módon megértetve a vizslával, hogy mit akarunk, a további gyakorlásnál a pórázt áthúzzuk a gyűrűn, az ebet hasaltatjuk s azután »hasalj, előre!« vezényszóval lassan előre húzzuk s ha gyorsan akarna előre törni karemelés és »hasalj!« vezényszóval ebben megakadályozzuk. Igen czélszerű, ugy ezen gyakorlatot, mint a többit is, legfeljebb 20 perczig gyakorolni s vagy délelőtt, vagy délután, de napjában csak egyszer tartsunk vele leczkét. Azon esetben is, ha növendékünkkel nem voltunk megelégedve, hagyjuk abba a tanítást; de előbb ismételjünk egy pár előző gyakorlatot, hogy legalább egy gyenge dicsérettel végezhessük az órát, mert azt kerülni kell, hogy a következő idomító-órában túlságosan kedvetlenül jelenjen meg. Az ilyen jutalmazás egyszersmind oktatással kapcsolható össze. Az ebet leültetjük s egy darabka nyalánkságot tartunk az orrához »nem szabad« figyelmeztetéssel; ha nyugodtan marad megdicsérjük, ha utána kap, gyengén rálegyintünk. A vizsla hamar kieszeli, mit akarunk s akkor meg is kapja jutalmát. Ha a séta alkalmával a fiatal ebek valami madarat pl. pacsirtát, verebet stb. hajszolni kezdenek, mi egészen természetes is, mert ösztönszerűleg igyekeznek a vadat elfogni, ne fütyöljük azonnal vissza, csak abban a pillanatban, mikor maguktól abban hagyják a kergetést. Ha az első füttyre nem engedelmeskednek, a második is rendesen hiába való, az ebet csak figyelmetlenné teszi; az eb elfogása sem igen lehetséges. Legjobb ugy közeledni a bűnbe esethez, mintha misem történt volna; közelébe érve rálépünk a zsinórra fütyölünk s »hasalj«-t vezényelünk. Ezáltal tudatára jön a fiatal eb, hogy nem azért büntetjük, mert a vadat kergette — hisz ezt később követelni fogjuk adott esetben tőle — hanem azért, mert a füttyre, a hivásra nem hederített. Hogy ezt a vizslával megértessük, nem szabad semmi fáradságot sem kimélni. A »hozd el« megtanításával majdnem minden idomító különösen, ha nem túlságosan érzékeny és ideges pointerrel vagy setterrel van dolga, következő, nem épen helytelen módon jár el: az ebet leülteti, a bakot a szájához tartja a »fogd meg« vezényszóra pedig a nyakló összehúzása által kényszeríti
