Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

Az erdei szalonka

Természetrajz 547 idézzen elő, csak akkor Ítélhető meg, ha az illető támpontokat beható vizsgálat tárgyává tesszük. Az első nézet, mely szerint két faj volna, azon észleletre támaszkodik, hogy az erdei szalonkáknak egy része, az u. n. kéklábúak, hamarább szoktak megérkezni; ezek kisebbek és mezüknek alapszíne, csüdjük színe és gyorsabb repülésük által különböznek a később érkező, úgynevezett bagolyfej űektől. Mindezt, legalább úgy látszik, a tapasztalat igazolja ; de nem kevésbbé áll az is, hogy igen sok madárnál, ha nem is a legtöbbnél, fordulnak elő nagyság- és színbeli eltérések, melyek csekélyebb mértékben vehetők észre, mint az erdei szalonkánál és főleg a madár korának, nemének, egyediségének vagy más éghajlati és egyéb befolyásoknak tudhatók be, következéskép mint faji különbségek csak más fontos jellegek mellett, vagy oly omitologusok szemében bírhatnak érvénynyel, kik buzgóságukban, hogy a rendszert új, még ismeretlen fajokkal szaporítsák, túllőnek a czélon. A kéklábúak sebesebb repülésére sem fektethetek valami nagy súlyt, mert ismeretes, hogy zord, szeles időben a szalonkák sokkal gyorsabban húznak, mint enyhe estéken. Tehát csak egyetlen pont birhat fontossággal, hogy a kéklábúak hamarább érkeznek hozzánk, mely jelenségnek meggyőző felderítésétől függ a kérdés megfejtése. Diezel müvének első kiadásában erre nézve a következőt találjuk: »A hazánkon keresztülvonuló szalonkák nagy része Afrikában telel. Ha Európában az időjárás kedvező kezd lenni, a szalonkáknak egy része onnan, körülbelül két éjjel eljut hozzánk, a többi tovább délre pihenőt tart. Azok, melyek ilyen megerőltető út után nálunk megérkeznek, nagyon soványok s azért kissebbeknek látszanak. Ilyeneket a húzás folyamán később is találhatni, de ezek a jobb húsban levő madarak között elvesznek.« Bármilyen egyszerűnek és természetesnek látszik is a magyarázat, mégis annak a bizonyosan megbocsátható kételynek ad helyet, vajon lehetséges-e, hogy két éjjelen át tartó utazás folytán annyira lesoványodnának, hogy ennek következtében észrevehetőleg kisebbnek látszanak. Kisértsük meg tehát a kételyt, német alapossággal, más alakban eloszlatni : Sok madárfajnak időszaki vándorlási ösztöne főkép a táplálkozás szükségletéből ered, tehát szoros összefüggésben van az állatországban uralkodó önfentartási ösztönnel. Különben ennél rendkívül bámulatos, hogy ezen vándorlásokat egy önkénytelen, időtől és tértől független, sejtés vezeti, mely az állattal nemcsak idejében tudatja, hogy mikor és meddig fenyegetik létüket hazájukban elemi hatások, hanem egyszersmind az irányt is megmutatja, ahol ezen időt eltölthetik. Ezen madaraknak hazája, azt hiszem, azon vidékeken keresendő, hol szabadon s önmaguk választotta helyeken szaporodhatnak. Ez azonban csak ott történhetik, hol részükre ós a fiatal nemzedék részére, míg azok nagykorúságukat elérték, kedvencz eledelük bőven, vagy legalább kielégítő mennyiségben található. 35*