Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A császármadár
A vadászat 525 és menyét még nagyobb ügyességet képesek kifejteni. A szárnyas ragadozók közül ellenségei a kőszáli sas, a vándor-sólyom, a karvaly, ennek különösen a nagyobb nősténye, a fülesbagoly, a lármás- és törpe sas, az ölyvek stb.. ezeken kívül a holló, varjú, sőt a szarka és a mátyás is, mely utóbbiak a mókussal és sündisznóval főleg a fiatal csibékre veszélyesek. Az egy pár napos csibék néha még a kígyóknak is áldozatul esnek. Az élősdiek közül felemlítendők, a kullancsok, továbbá a bélférgek közül a Heterakis vesicularis Frölich ós a Tenia bonasiae Müller. Nagy záporok, késői fagyok és a jégeső is sokat pusztít el közülök, de azért a császármadárnak is, mint mindennek, ami ól és mozog, legnagyobb ellensége és irtója az ember. Egyes vidékeken a lőfegyver mellett a hurok kevesbbíti napról-napra ezt a kedves madarat s ma csak az őserdők nagy kiterjedésű rengetegei, melyekben még száz év előtt bölény tanyázott, védik a vógpusztulástól. A gyergyói, csíki ós háromszéki havasokban ma már fele sincs annak az állománynak, mi 15—20 év előtt volt. A vadásztörvény, mely különben oly nagy oltalmat nyújt a császármadárnak, mintha nem is léteznék, végrehajtásával oly keveset törődnek; senkinek eszébe nem jut az annyira káros tőrözésnek gátot vetni és a téli lövöldözést, melyet az úri vadászok épen úgy űznek, mint a paraszt lesipuskások, egyszer mindenkorra eltiltani. Habár egyes vadászati írók. mint 0. v. Riesenthal, dr. CorjJio s valószínűleg Diezel is a császármadarat vadászatilag a nagy vadhoz számítják és Valentinitsch, a császármadár monográfiájának írója is, ezen nézet felé hajlik, a többségvéleménye ós hazai vadászati gyakorlatunk alapján az apró vadhoz kell, hogy számítsam. Megjegyzem azonban, hogy a vadászható vadaknak nagy- ós apróvad csoportjába való beosztása ma már legfennebb történeti értékkel bir. A császármadár vadászatának csakis két módja van: a vizslával való bokrászat ós a csalsíppal való hivogatás. A hajtóvadászat kevesbbé jöhet számításba, mert ha az erdei hajtóvadászatok alkalmával itt-ott esik is mellékesen egy pár császármadár, ez csak esélynek tekinthető s külön, csakis császármadárra hajtatni, oly módon, mint az Dombroicski Encyclopediájának 571. lapján említve van, a mi viszonyaink között alig volna érdemes. Végre a hurokkal való fogás volna még említhető, de miután ez már a vadorzás körébe vág, ezen módszer tárgyalása nem lehet feladatunk. A vizslával való vadászat sem a velejáró élvezet tekintetében sem az eredményt illetőleg, nincs arányban a csalsíppal való hivogatással és csakis akkor gyakorolható, midőn a fiatalok még együtt vannak a csapatban, tehát augusztus 15-ikétől körülbelül szeptember közepéig. Ezen időben a csapatok előszeretettel tartózkodnak az erdők szólein, vágásokban, egyszóval oly helyeken, hol a felkelő császármadarakra sikeresen lehet lőni, azonban legfennebb kétszer, mert az ilyen csapat üldözésére többet gondolni sem lehet, A felriasztott csapat a lövés után a legnagyobb sűrűségbe menekül, hol vagy fára száll, vagy a földön elrejtőzik s másodszor a vizslát nem várja be. Egyetlenegyszer voltam képes egy, a vizsla elől felkelt csapatból négy lövésre l
