Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A császármadár

526 A császármadár négy darabot lőni. A voláli erdőben, Háromszéken, amint a vizslám előtt a csapat felröbbent, nagy része mindjárt a közeli magfákra szállott, liol sikerült csakugyan négy darabot, amint a fa ágaihoz lapultak meglátnom és egymásután lelőnöm. Ugyanekkor történt az is, hogy a lövések után egy pár perez múlva egy példányt a vizslám oly mereven állott, hogy a bokorból ki kellett taposnom. Különben a vizsla nem szokta állani, csak jelezni, mert mihelyt a vizsla, ha még oly nyugodtan keres is, megáll, a császármaciarak már felröbbennek s többnyire minden irányban szétszóródnak, úgy hogy a csapat közé lőni, mint p. o. a foglyoknál nem lehetséges. Később, ha a csapat már szétoszlott, a vizsla előtt még kevésbbé tartanak; rendesen már korán elszaladnak, hogy aztán fára szállva vagy a bokrok között, még jobban elbújhassanak. A bokrászás, oly módon, mint azt az erdei szalonkára szoktuk, szintén nehéz; a terep, hol a császármadár tartózkodik, egészen más természetű ós az egyenkint található példányok messziről menekülnek a rendesen nem kis zajjal kereső vizsla elől. Az összes vadászati módok között — mondja Valentinitscli — a cscdsíppal való hivogatás a legszebb, a legelmésebb és legköltőibb módszer. Mi a szenvedélyes vadászra nézve a siket fajd ós nyirfajd vadászatánál a »dürgés«, az a császármadárnál a hivogatás. Kinek alkalma volt jó szakértő kiséretében, kezdetben mint csendes szemlélő, a hivogatás művészetét észlelni és tanulmányozni, azután, ha annyira eltanulta, hogy magában is gyakorolhatja, az többé nem lesz hűtelen ezen módszerhez. Mihelyt az annyira várt vadászati idő beköszönt, minden vágya a még zöld vagy már őszies fátyollal bevont erdő felé vonzza. Feledve van őz, nyúl, fogoly, fáczán s más vad, csakhogy sípjával egy császármadár kakast lövésre csalhasson. Ezen vadászatnak legfőbb varázsa a szabad, független, idő ós hely által nem korlátozott élvezete az erdő szépségének, mely a szemnek ós fülnek száz és száz vonzó észlelési tárgyat nyújt. A csalsíppal hívogató vadász nesz nélkül csendesen járja be az erdő minden zege-zugát, függetlenül, teljesen önállóan jár el; az esetleges hibáért csak magának felelős, miként az eredmény fölötti öröme is osztatlan. A csalogató-vadászással gazdag zsákmányra nem lehet szert tenni s kik a vadászat élvezetét csak a tömeges lelövésben találják, azok ezen vadászatban nem találnak élvezetet és örömet. Mint általában a nemes vad vadászatánál, mely önmegtagadást, szerény igényeket, de szivós kitartást és törhetetlen türelmet követel a vadásztól, úgy a császármadárnál is a zsákmány szemben a reáfordított fáradsággal csekély. De azt a kimondhatatlan élvezetet, melyet a diadal fölött érezünk, nem a lelőtt vadak nagy száma adja meg, hanem a megelégedés, hogy ügyességünkkel, óvatosságunkkal a vad eszén tuljártunk ós azt legyőztük. A vadásznak czélja nem a gyilkolás, hanem a vadat cselben felülmúlni és legyőzni. De ha a vadász a császármadarat, melynek kitűnő látása és hallása van, cselben felülmúlni akarja, akkor ezt hangjának utánzásával kell, hogy magá-