Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A császármadár
Természetrajz 523 addig tart, mig az összes tojók kotolni kezdenek. Míg a siket- és nyírfajd a dürgőhelytől néha nagy távolságban fészkelnek, addig a császármadár közvetlen a dürgési helye közelében költ. A tojó fészkét valamely bokor alatt, páfrány között, avarfűben, szikla vagy fa tövében készítí s az egészen egyszerű mélyedésbe 8—10 néha 12 tojást tojik. A tojások körülbelül galambtojás nagyságúak; a vörhenyessárga alapszínen barnás vörösen pettyegetettek. Miután a tojó szine egészen összeolvad a talaj színével, a fészek annál kevésbbó vehető észre, mert a tojó rendkívül csendesen ül a tojásain s ha kénytelen fészkét elhagyni, nem repül fel erről azonnal, hanem futva lopózik el róla s távolabb kel szárnyra, nehogy a fészkét elárulja. Három hét múlva, mialatt a kakas a fészek közelében vagy attól nem nagyon távol tartózkodik s alkalomadtán itt-ott szerelmi kalandokba is keveredik, a csibék kikelnek a tojásból s mihelyt megszáradtak, mint a fészekhagyók általában, követik anyjukat, hogy élelmet keressenek. Első eledelük puha rovarokból, álczákból, főképen hangyatojásból áll, melyeket anyjuk nag} T buzgósággal kapar ki s rak eléjük; később már bogyók, zsenge levelek s végre keményebb rovarok, hajtások és rügyek szolgálnak táplálékul. A csibék rövid idő alatt igen ügyesen képesek az erdő talaját borító giz-gaz között bujkálni s anyjuknak az első vészjelzésére abban külön-külön elbújni, míg hívó hangja megint össze nem gyűjti őket. Az erdei tyúkok egyikénél sem fejlődnek oly gyorsan a csibék, mint a császármadárnál. Mihelyt már verébnagyságúak, evezőtollaik már annyira kinőnek, hogy a kiterjesztett szárny hossza a test hosszát egy harmaddal felülmúlja. A csibék már ötödliatod napos korukban képesek röpködni s egy hetes korukban a fára szállani. Yeszély alkalmával anyjuk gondossága néha a vakmerőséggel határos, így J. Strik, a 96. cs. és kir. gyalogezred hadnagya a Weidmann 21. köt. 28. számában a következő érdekes esetet irja le: »Trnovo és Kalinovik között Boszniában egy hegycsiicson g} Takran szoktam lesre ülni, hogy a hegy tetején levő száraz fenyőre felszálló ragadozókból egy-egy példányt lőhessek. Ilyen alkalommal »Schuss« nevű rendkívül ragaszkodó tacskóm szokott kisérni. Alig ültem egyik alkalommal egy negyed óráig leshelyemen, midőn egy ölyv galyazott fel, melyet le is lőttem. Rövid idő múlva egy hója és egy vércse szállott a fára, melyek közül az utóbbit elhibáztam. Visszatartott lélekzettel vártam még egy ideig, midőn a fiatal csibe hangjához hasonló pityegés ütötte meg a fülemet. »Schuss« halk morgással emelkedett fel helyéből, de csitításomra njnigodtan visszafeküdt helyére. Nemsokára észrevettem, hogy egy alig 2—3 napos császármadárcsibe egész gondtalanul tipeg felém s útközben táplálékot keresve, csőrével minden lépésnél a földön fekvő korhadt törzset csipkedte. Végre oly közel jött hozzám, hogy megfoghattam. Egy darabig érdekkel szemléltem foglyomat s nem győztem gyönyörködni okos nagy szemeiben, aránytalan, nagyon görbe csőrében s otromba lábaiban. Hogy el ne menekülhessen, sapkámban helyeztem el, honnan hangos pityegéssel, minden erejét megfeszítve, hiába igyekezett
