Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

4.34 A vizsla tanulni! * És ebben hányszor megszégyeníti magát az embert is, ki a természeti fokozatban oly végtelen magasan állónak képzeli magát az oktalan állat fölött. Hányszor talál maga előtt egészen fiatal nyulakat, kotló — vagy fiait aggódó szárnycsapkodással s vergődéssel védő foglyokat. Csak utána kellene, hogy kapjon a biztos prédának, de a kötelességérzet legyőzi a természetes ösztönt, Tciméletet parancsol s gazdájának hangja felvértezi minden kísértés ellen. Midőn más eb űzve kergeti a felriasztott vadat, habár varázserővel csalogatja a csábító látvány, habár minden idege megrezdül a vágytól követni a vig társaságot, mégis erőt vesz magán. »Az engedelmességnek és önmegtartóztatásnak a legszebb bizonyítékát adta egyszer hű és jó »Treff« vizslám, mely már sajnos, régen átváltott egy jobb vadászterületre. Öt darab, közepes macskanagyságú, fiatal rókát ástam ki s ezeket egy istállórekeszbe helyeztem el; hogy két fiatal, egy éves tacskómat bátorságra szoktassam, két öregebb tacskó társaságában rájuk eresztettem. »Treff« ugyan velem volt az istállóban, de parancsomra mellettem ülve maradt. A vad* A vizslának ezen dicséreténél nem szabad elfeledkezni arról, hogy más ebfajták között is találhatók oly egyedek, melyek — a vadászattól eltekintve — hihetetlen tanulékonyságot mutatnak. Nemkezes eb.