Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

A vizsla bevezetése 79 sem a megsebzett nyulat ne űzze, még akkor sem, lia más ebek hajszolásukkal erre kisértik. 9. Csak vezényszóra szabad a vadat elhoznia; engedelmessége legyen oly szilárd, hogy azon vadtól, melyet épen el akart hozni elhívható legyen; a vadat fogja középen s emelt fó'vel hozza gazdájának, anélkül, hogy mellesztené vagy szorítaná. 10. Lesen a jól idomított vizsla feküdjön gazdája mellett csendesen és mozdulatlanul, még akkor is, ha közvetlen közelében vad lép ki; sem mozgás, sem nyüszölés által azt ne zavarja. 11. Ha gazdája bármi okból kénytelen volna puskáját, tarisznyáját vagy bármely felszerelési darabot visszahagyni, parancsra maradjon amellett fekve, őrizze azt és addig ne mozduljon, ha órákig tartana is, míg gazdája érte nem jön. 12. Vadászaton ne törődjék a társaság többi tagjainak sem parancsával, sem fütyölésével; ne törődjék azoknak sem lövésével, sem elejtett vadjával. Szolgálja csakis gazdáját s csak ennek parancsára hozza el a más puskás által elejtett vadat. * Röviddel azelőtt, hogy Diezel »Az apró vad vadászata« czímű munkáját kiadta, kapta kezéhez Pfeil* főerdőtanácsosnak az Eberswaldeban megjelenő «Kritische Blátter« egyik füzetét, melyben Pfeil a kényszer-idomítást szükségtelennek nyilvánítja. Ez Diezelt a következő válasz írására késztette: Ha két olyan öreg vadász, mint az idézett lap szerkesztője és az én csekélységem, szakmájuknak egyik legérdekesebb tárgyában ellenkező nézeten vannak, talán megérdemli a fáradságot, hogy a vadászat buzgó kedvelői ne csak azon érveket hallgassák meg, melyeket egyik is, a másik is felhoz nézetének igazolására, hanem érdemes lesz azokat latolni és bírálni is. Tagadhatatlanul különös és meglepő jelenségnek kell tartani, hogy a vizsla idomítására vonatkozó alapelveimet egyszerre két neves iró támadja meg és ócsárolja; de nem teljesen egyetértÖleg, mint azt első pillanatra várhattam, hanem épen ellenkező okokból. G. F. D. aus dem Winckell, ki annak idején első tekintély volt a vadászat terén, minden alkalommal — és sokat voltunk együtt — mint mondani szokta, könnyelműségemért, t. i. azon kíméletes bánásmódért és elnézésért, mely engem az iigynevezett parforce-idomítás szigorú szabályaitól oly gyakran eltérített és mely nemcsak az én munkámat tette kényelmesebbé, hanem növendékeim munkáját is megkönnyítette, ócsárolta és eljárásomat helytelenítette s csak egyet hozok fel, p. o. nem helyeselte, hogy az idomítás ideje alatt az ebeket nem magam etetem, nem tartom folyton la'nczon és házban levő személyekkel való érintkezéstől stb. nem óvom. Tehát míg boldogult barátom *) Mennyire tudható Pfeil, ki 1859-ben Warmbrunnban balt el, nem a kényszeridomítás ellen küzdött, hanem az ú. n. parforce-idomítás ellen, melynek taneszközei a legkép^ telenebb kínzásokból és durva verésből állottak.