Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

IV. Ufíiumiból Kondoába. - A Gurui lejtőin

UFFIUMIBÓL ICONDOÁBA 127 az is meg fogja bocsátani, hogy erősebben dobog a vadász szíve ilyen körülmények között, amikor a sűrű nádban egy lépésre is alig lát az ember és a bestia minden percben rátámadhat. Az enyém legalább, megvallom, jóval erősebben dobogott a rendesnél. Egyszerre csak több nyom keresztezi azt, amelyiken mi eddig haladtunk. Az egyik még frisebbnek látszik. Felhagyok a régivel és ezt követem izzadva, bukdácsolva a mocsárban. Murruo mindenütt utánam. A nyom kifelé vezet a bokrok közé, egyenesen egy árnyékos facsoport felé, amely alatt sűrű bokor áll, ez előtt pedig egészen friss ürülék. A sáros talajt már nem borítja víz és a nyom itt olyan friss, mintha csak éppen előttünk haladt volna el a vad. Az árnyékos hetyen kell tehát lennie. Puskámat jól marokra szorítva, dobogó szívvel közeledem a facsoporthoz. Majd kinézem a szememet, amint a sűrűséget kutatom. Fog-e támadni vagy nem? Még két lépés és egyszerre — — — majd hanyat vágódunk Murruóval együtt: vagy 40 darab gyöngytyúk, mint egy fogolycsapat,, leírhatatlan robajjal és éktelen kajdácsolással fölrepül mögöttünk a sásból. — No Murruó, idegek kellenek ide! Tovább követjük a nyomot sűrű bokrokon, sáson keresztül, de mindenütt csak gyöngytjTikcsapatokat verünk föl, amelyek most máinem ijesztenek meg lármájukkal. A nyom a bokrokból kifelé vezet egy kitaposott hegyi ösvényre, a Gurui hegy irányában. Ugy látszik, éjszaka járnak a mocsárra és nappal a szellős hegyoldalban tartózkodnak. A sziklás talajon aztán megszűnik a nyomozás lehetősége. Fáradtan heverünk le a fűbe; Murruo nyögve tapogatja a derekát. Nagy fáradság után, ha az ember véletlenül gödörbe lép, oly fájdalmat érez derekában, mintha az kettétört volna; és nekünk itt kijutott a fáradságból is, meg a gödörből is. Kétségbeesetten nézünk a magas Gurui hegy lejtőjére, ahol fehér sátram kiválik a sok kis pagazzi-sátor közül. Borzasztó elgondolni, hogy még három órát kell gyalogolnunk a magas fűben, amely elfedi az éles vulkánikus kőtörmelékeket és a gödröket. Három meredek vízmosást kell átmászni és mindig fölfelé, fölfelé! Végre ezen is túlestünk, sőt útközben még egy impala-bakot is elhibáztam. De az ember természetének megvan az a szerencsés vonása, hogy a kellemes emlékek mindig leküzdik a kellemetleneket. Ez nálam is bevált, mert afrikai expedícióm után csak felejthetetlen, kellemes benyomások maradtak meg élénken emlékezetemben.