Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A haris

78 kutya hasa alá is kerül néha, s még sem kél föl. Repülése lassú, nehézkes, egyenes irányú, azért igen könnyű eltalálni. A vizsla előtt futkos, jobbra-balra, minden áron ki akarván kerülni a fölrepülést, azért sokszor igen elfárasztja a vizslát, de ha az gyors és ügyes, sokszor el is kaphatja, kivált őszkor, midőn már épen jó kövér s annál inkább lusta. Mulatságos nézni, ha az ilyen vizsla, mely már egy izben elkapott egyet, harisra akad. Erezvén az ismeretes szagot, tűzbe jő, majd jobbra, majd balra ugrik, tüszszög, mert orrát egyre a földbe, a nedves fű közé duggatja az erősen érzett szagra. Azért nem is ajánlatos a növendék vizslával sokat harisozni, mert elszokhatik a légben szaglálni, s turkálva keresésre adja magát, e mellett a megállástól is elszokhatik, kénytelen levén a harisra ugrálni, hogy vagy elfogja, vagy fölverje. Legalkalmasabb időpont vadászatára a reggel és este, mivel ilyenkor gyakran hallani hangját, s hamarább is fölkelnek. Ha szárnyazva vannak, igen sebesen elfutnak, s még a vizsla is alig birja megtalálni. Hálóval fogni igen bajos volna, s nem érdemli a fáradságot. Némely vadászok papírral betekert fésűn jól tudják hangját utánozni, s így közelükbe csalják az esti órákban. Azonban ez nem sokkal mulatságosabb a tollfosztásnál.