Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472
Vizslatanitás
51 den vadat megleljen az ura körüli téren, azt megállja, hogy ura vele fölveretvén, meglőhesse, azután, hogy a lelőtt vadat elő is hozza. Első föladata tehát a keresés. Ez a jó fajú ebnek természetében van, s hogy minél nagyobb tökélyre vigye, igyekezetétől s finom szaglásától függ. Tehát a keresésre nem annyira tanítani, mint azt szabályozni kell, vagyis oda mívelni, hogy lehetőleg egy vadat se hagyjon az ura által meghagyott körben föl fedezetlen, s egyet se zavarjon el lövés elől. A vadász által a kereső vizsla számára megszabott kör, hely és időjárás szerint, lehet kisebb-nagyobb. Egyszer jobban, máskor kevésbbé vár be a vad. Mikor a fia foglyok már erősek, őszszel, midőn az idő is hűvösebb, nem várnak oly könnyen, mint julius, augusztusban. Tartván tehát attól, hogy a fogoly fölrebben, mielőtt a vizsla megállotta volna, a kört kisebbre lehet fogni azáltal, hogy a mint 20—30 lépésnyin tul akarna menni a vizsla, «vissza» kiáltással megfordítja. Hogy pedig a vizsla jó kereső legyen, és semmi vadat el ne hagyjon, szükség, hogy sűrűen keressen. Erre úgy lehet szoktatni, hogy eleinte a vadász maga is összevissza, jobbra-balra, szóval apróra jár a kitűzött irányban, miközben kszl kszl hanggal utánozta a szaglálást, vagy halk fütty trillával biztatja ebét a keresésre, hébe-hóba a földre mutogatva ujjával. Hogy a vadat el ne zavarja, e czélból szoktatjuk őt megállásra, mit midőn a háznál már kifogás nélkül szigorúan teljesít, hogy később a vadat el is hozza, a megállás után tanítjuk őt az előhozásra. Ehhez sem szükséges épen olyan nagy teketória, mit egynémely ex professo vadász felhasznál. Folyton vezetéken tartják, hogyha a kutya vad s ellenkezik, ezzel ártalmatlanná tegyék. Általában a nagyon gépies tanmód csak gyöngébb lövésznek, s nehezebb fogékonyságu ebnél ajánlatos. 4*
