Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A vadkácsa és lúd

131 nak, azért a valódi szenvedélyes vadászt főleg ingerelheti megejtése, mire nézve következő, a mit általában ajánlani lehet. Ki kell puhatolni azon irányt, melyen a vadludak egyik tájról a másikra, legelés vagy ivás váltása végett repülnek; ezen irányban kell azután valamely magasabb helyen elállani lesbe, teljesen beburkolózva akár természetes, akár csinált ernyő alá, például mély árokba, sűrű bozótba, fa alá, hidra vagy kerítés mögé stb. Hogy pedig az embernek sokáig várni ne kelljen, lehet hajtást is rendezni azon tájon, hol a vadludak tartózkodnak — ha ugyan e tartózkodási hely nem olyan, hogy ugyanott is meg lehetne lopni őket. E műtéteire lehetőleg borús, szeles napokat kell választani; igen előnyös a hózivataros, legjobb pedig az erős, sűrű köd, melyben e különben éleslátású madarak csak akkor látják meg ellenségeiket, mikor már későn van. Minél több a hajtó, annál jobb, mert ekkor félhold alakban kiterjeszkedhetnek, s egyenesen a vadászok felé hajtják a ludakat. Ilyen alkalommal ne lőjjön korán, sőt ne is készülődjék előbb a vadász, míg a ludak jó közel nemjőnek; mert azok, midőn alacsonyabb repülésök közben valamitől megrettenve hirtelen fölfelé igyekeznek, oly lassan, s nehézkesen emelkednek föl, hogy akár kétszer, háromszor is rájuk lehet füstölni. A vadludak téli legelőhelyén annyiból is alkalmasabb a vadászat, mert a mi itt elesik, könnyű szerrel kézrekeríthető, míg a vizek melletti lesekből elejtett vadak jó része néha egyáltalán meg sem kapható, vagy legalább a vadászat további folytatása megakadályoztatik keresésükkel. Ha késő este felé biztosan kipuhatoltuk, mely tájon legelésznek nagyobb számú vadludak, akkor havas és