Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A vadkácsa és lúd

28 kell az elhozásra ösztönözni, egybekapcsolva a lövés után hevenyében elmondott vezény-szavakkal. Ha folyó vizben esett le a vad, nem kell a vizslát a vad irányában vízre küldeni, hanem kissé lejebb menni vele, azon helyig, honnan ha beúszik a vizsla, a folyamon lefelé uszó vaddal szemközt találkozhatik. Később az okos vizsla magától rájön e takarékos eljárás titkára, és annak •előnyét magától is használja. A magányos lő vadász kacsákra leginkább csak lesben vadászhat, kivált ha erre a szükséges előkészületeket megteszi; u. m. oly víz szélében, azon helyen, hol a kacsák legörömestebb tanyáznak, leskunyhót ásat magának, mely a szerint legyen elkészítve, hogy abban ülve vagy állva egyaránt kényelmesen lőhessen, a nélkül, hogy az éles látású kacsák észrevennék. E lőkunyhó vagy jobban mondva: lőrekesz, mintegy három lábnyi mély gödör s egy lábnyi tetőtlen kerítésből áll, alján egy zsámolyszerü rovátkkal, mely lehetővé tegye az ülőhelyzetbeni lövést úgy, hogy ha a szükség kívánja, lelépvén a rovátkról, állva is lehessen lőni. Az ember szemközt ül a sík vízzel, s ha a vad nem repül föl, ültőhelyében is czéloz és lőhet, — az oldalvást vagy hátulról repülő vadra azonban kénytelen fölállani. A lőrekesz víz felőli oldala legyen púposabb, s tiszta földdel hányassék föl, úgy hogy még az idegen, a csak épen érkezett vendég-madár szemében sem legyen gyanús; a les idején aztán csak pár apró kis galyacskát kell föléje tűzni, mely az ember arczát a lövés perczében is elálozza; — oldalvást hátulról legyen náddal kerítve, és pedig állandóan, hogy a repkedő vadak e kis építmény látásához szokjanak, és semmit se tartsanak tőle. Mivel pedig a mezei legelő állatok megrongálják, s lesidő előtt csekély újítást kiván, a régivel egyenlő szinü vesszővel foltozandó ki a kerítés, hogy a változás feltűnő ne le-