Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472
A vadkácsa és lúd
í 14 a gyöngyvér. Ez utóbbi két faj kisebb a közönséges vadlúdnál; gágogása élesebb és sikoltóbb s a «lilik» szóhoz hasonlít, mindkettőnek vérpiros orra fölött gyöngyfehórségü hókája van, tán azért is nevezték el gyöngyvérnek. A lilik és a gyöngyvér nem itt költ, hanem általános hiedelem szerint, melyet én saját tapasztalásommal nem tudok támogatni, Lengyelhonban fészkel, miért «lengyel libának» is híjják. Itt vannak aztán a vadruczának minden nemei. Szerintem legjobb ízű husa van e háromnak : a tőke ruczának (anas boschas, Stockente), mely e sok közt legnagyobb; azután a kendermagos Vagy hamvasnak (anas ferina, Tafelente), végre a kercze_ruczának (anas strepera, Schnatter Ente. Ratscherl), mely legkisebb fajú s húsa majdnem oly Ízletes, minta sárszalonkáé. A feketelábú kérruczák (A. nigra), valamint a jegesek (A. glacialis) többé-kevésbbé halízüek. A fütyölő, csörgő,-kanálos, pézsma, tarka, felelgő, bikafejű, erdei, fehér, törpe, fecskefarkú, krik, tükrös, fáczány, kontyos, örvös (Anas penelope, clangula,' clypeata, moschata, spectabilis, querquedula, bucephala, arborea, albeola, minuta, acuta, crecca, nobilis, caudata stb) számtalan s talán a természetbúvárok által is alig ismert mellék- és keresztfajokkal, mind itt lelhető föl. Miután pedig ennyi sok egynemű faj közt, ezeknek különféle vegyülete is áll elö, képzelhetni hogy a vadruczának minden válfaját csak kevés és olyan ember ismerheti, ki folytonosan a rét körül lakik, s gyakran van alkalma vadászni. Már maga ezen roppant változatosság is nagy éldeletet nyújt; éveken át lehet itt vadászni s mindig uj meg uj fajokkal ismerkedik meg az ember. Még ekkor is a leggyakorlottabb vadász sem képes a ruczafajt röptében megismerni, csak mikor az elejtett vadat fölvette, látja, hogy valami ujat lőtt. Néha öten vagy hatan sem tudtuk, hogy egy-egy ruczának mi a neve, míg nem a pákász útba igazított bennünket, a mint