Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A vadkácsa és lúd

113 kettő szárnyra ne kelne, vagy be ne szálna. Csodálatos mozgékonyság, melynek okát már több izben fürkésztem, de miből soha nem tudtam egyebet kitalálni, mint: hogy egy válfaj ösztönszerűleg szít a másikhoz; ha jó helye akad, arra társait is összehíjja, vagy hogy tán látogatóba járnak megnézni, hogy hogyan vannak a szomszédban? De ne kérdjük, miért van ez így? Ezen rendkívüli mozgékonyságtól kölcsönzi a vizi vadászat legkitűnőbb jellegét: a változatosságot; ennek köszönheti a vadász, hogy a vizi madár örökös jártában keltében oly gyakran jő lövés alá, s folytonos feszültségben tartja kedélyét. Itt a réten nincs harsány kürtszó, melynek messziről elriadó hangjai, három vagy négyszeres viszhangokban oly idézőleg szólnak a bérczoldalról, vagy a lombárnyas erdők méhéből! Itt nincs élénk ebcsaholás, melynek hallatára a vadász ereiben a vér felszökken s ütere oly erővel lüktet, hogy saját szive dobbanását is meghallja: itt egyedül a vizi vadnak szüntelen sürgés-forgása tartja a vadászban ébren a szenvedélyt, ez foglalkoztatja szünet nélkül figyelmét, hogy a nagyszerű magányban, és az őstermészet rideg egyszerűségében magát idegennek s elhagyottnak ne érezze. Ha a Sárrétjén rendesen tartózkodó vizi vadnak minden válfajait elő akarnám sorolni, alkalmasint oly munkába kapnék, mely e lapok körén túl vágna. A természetbúvár s ornytolog elhiheti, ha mondom, hogy minden vizi madár, mit az Isten ez éghajlat alá terelt, itt van egy rakáson. Minket vadászokat azonban csak azon madarak érdekelnek, melyeket mi vadaknak ismerünk, s melyek megejtése nekünk kedvtöltést szerez, azért is itt csupán ezeket fogom fölhozni. Itt van először is a vadlúdnak (anas anser ferus, Wilde Gans) mind három faja: a nagy vadlúd, a lilik és Vadászat mestere. 8