Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

XVII. Az utolsó világitó torony

XVII. AZ UTOLSÓ VILÁGÍTÓ TORONY. Stavanger városánál állottunk, mikor a reggeli kicsalt szük lakásunkból. A Sirius egészen a parthoz járt, tolóhídján pedig egy sereg gyermek szaladt át fedélzetünkre, válogatott ananasepreket kinálva. Mohón estünk a rég látott csábos gyümölcsnek, noha 10 öre-ért (körülbelül 6 krajczár) csak öt darabot vesztegettek. De hát jól esett. Nem sokáig időztünk a kereskedelméről hires, 24,000 lakót számláló dus lombozatú erdő mellékén fekvő városban, még csak régi, a Xl-ik századból való székesegyházát sem nézhettük meg, mely szépségben a norvég templomok közt mindjárt a throndhjemi után kapta rangját. Arra sem gondoltunk, hogy vasútra szálljunk, elmenekedve az Ekersundig tartó rosszhirü szabad tenger hullámostroma elől. Háborgós volt az útszakasz e része, öt óráig keményen lóbált a nyugtalan víztömeg, de fel sem vettük, hanem messzelátóinkkal néztük a parton húzódó sajátos köves, sziklás, mocsaras pusztavidéket, melynek neve Jáederen. Délre Ekersundot közelítettük meg, ezt a kietlenségben meghúzódó városkát, az Ekerő szigettel szemben. Megint egy darab szabad tengert hasítunk, de már csen27*