Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431
IV. Trollhättan, zuhatagjai és a Gőta csatorna
61 mintha keletről nyugatnak feltornyosulva közvetlen összeomlása előtt merevült volna meg. Egész Norvégia nyugoti oldala mintegy part nélkül látszik közvetlen a tengerből kiemelkedni, végtelen fensikokat s jégárterületeket alkotva, fjordokkal kicsipkézve, melyek tengervizboritotta keskeny meredek falú völgyek; a hegytömegek csak Svédhon felé lankásodnak el lépcsőzetesen, a hol tulajdonképpen hegytömegekkel alig találkozunk s a mi hegy, domb, magaslat van, az is a norvég hegytömb bevezetője csak vagy vándorkövek, homok és feliszapodás (Asar) által került ki. A földkéreg ilyen alakulása következtében, mely az utolsó jégkorszak emlékét majdnem teljes szüzességében megőrizte, a vizek megoszlása és elhelyezkedése is sajátságos. Norvégiában sebes folyású, ragadó folyókat találunk, tavakat is elég számosan, vizeséseket pedig oly mennyiségben, mint talán sehol a világon hasonló nagy területen. Hogy nagy, hosszú folyók, egy-kettőt leszámítva, alig vannak, az világos, mert hiányzik úgyszólván az út szabadsága; hogy annyi vizesés van, világos, mert a norvég hegyvilág őskőzetei tömör vizet nem áteresztő anyagból állanak, s így az a telente leeső roppant hőmennyiség, mely a nagy fensikok tetejét, hullámzatos képződését beborítja, tavaszszal megolvadva nem szivároghat a talajba, hanem szükségképpen utat keres a legkisebb lejtéseken át, s vagy lezuhan a magas sziklafalakról, völgyekbe, fjordokba — közönségesen több hólé alkotta ér egyesülésével erősbödve —, vagy a szakadékokba ömlik s ezeken át keresi útját a mélységbe. Nyáron szintén van táplálója e vizeknek, bár tagadhatlan, hogy a norvég folyók, vízesések hóolvadáskor legalább is még egyszer oly vizbők, de nyár szakán a temérdek eső pótolja némileg a hólevet, mivel ugyanis az Atlanti oczeán páráit a gyakori nyugati szelek felhajtják a norvég fensikokra, hol a hatalmas de-