Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

III. Svéd földön

40 a mi azt jelenti, hogy szabad az út. Lassanként kiürült a terem, mi is elfoglaltuk helyeinket, indultunk tovább. A táj mocsaras lesz, nagy turfa telepeket látunk főleg Falkenberg városkánál, melynek Atraá folyója hires lazaczbőségéről. Ezután sziklás vidék következik, majd ismét a tengerpart mentén vezet a vasút, elcsodálkozunk a sok apró öbölzeten, a szárazföldön pedig a temérdek nagy terméskövekből rakott i méter magas bekerítéseken, melyek minden egyes birtokrészt, tagot határolnak, barázda és árok helyett; ez a rengeteg kőkerítés sajátságos bélyeget nyom az egész területre. Warberg után végre megkezdődik a «Skargárd» — szószerint halomsziget udvar — az a sajátságos tengerpart, mely egész Norvégiát fel a Nordkapig övedzi. Kopár szaggatott szürkésbarna vagy sárgásfehér sziklák meredeznek föl vagy hevernek a parton s a tengervíz simaságán, mint a felfordított hajók vagy óriási kenyerek, szürkülnek a folytonos hullámveréstől elvásott, növénytelen halomszigetek, mintegy a víz alá került parti sziklák kinyúló részei. Frillesásnál vagyunk már, midőn a tenger mosta kőtörmelékek közt az első északi madárkép kapta meg figyelmemet, a messziről tiszta fehérnek látszó halás^kák — Sterna — ott rajoztak a lósirály — Laruscanus — csapatkáival, a kövek közt két tengeri szarka* — Haematopus ostrilegus — tarkállott s pár hókás réc^e — Tadorna cornuta. Nekem ugyan egyik madárfaj sem volt idegen, mert szerencsés valék még a két utóbbit is itthon, hazánk földjén látni s gyönyörködni bennük, otthonuk táján azonban most köszöntöttek először. A tengeri szarkát, mint a skandináv partok közön* MISKOLCZI GÁSPÁR nyomán a «tengeri szarka» nevet használom a Haematopus-ra, mely szerintem jobb mint az osztriga halás^ vagy nyitogató elnevezés. A madárnak semmi köze sincs a kagylókhoz, de repülés közben a szarka tarkaságára határozottan emlékeztet.